Egy perc sem telt el, bizonyítania kellett rátermettségét.
Az első félidőt követően talán úgy volt vele ő is, meg párszáz magyar a helyszínen, hogyha másnap reggelig tart a találkozó, akkor sem rúgnak gólt a litvánok. Ehhez képest történt, ami történt…
Gulácsi Péter, az angol Liverpool és a magyar U19-es válogatott kapusa a mieink levezető gyakorlása után állt a Foci a köbön rendelkezésére.
– Aligha erre készült kettő-nulla után…
– Persze, hogy nem erre számítottam – felelte Gulácsi Péter. – Nagyon szerettünk volna nyerni. Kétgólos előny után már nem úgy fociztunk, ahogy előtte. Nem tudom, ennek mi volt az oka, ezt majd megbeszéljük. Aztán hátul hibáztunk, kaptunk két gólt, és már nem tudtunk újítani, nem tudtunk gólt szerezni. Az egész csapat csalódott, de még nincs veszve semmi. Ha kettőből kettőt „behúzunk”, akkor mi jutunk tovább.
– Kettő-egy után úgy tűnt, már nem erőltették a támadásokat. Márpedig ahogyan a találkozó alakult, a végeredmény kudarcnak nevezhető.
– A kettő-nullás vezetésünk után ez egyértelműen az. Nem tudom… Nem akartunk még egy gólt kapni. Tudat alatt is az ember ilyenkor még egy kicsit biztonságosabb játékra törekszik. Nagyobb probléma volt az, hogy nem tartottuk meg a labdát. Ha úgy futballozunk végig, mint az elején, akkor talán sikeresebbek lettünk volna. Utána pedig jöttek az egyéni hibák hátul, és ezek megbosszulták magukat.
– A portugálok Tatabányán öt-nullára verték Ciprust. Mit jelenthet ez az eredmény?
– Két dolgot biztosan: Ciprus verhető, a portugálok pedig nagyon erősek. Természetesen megpróbálunk Ciprus ellen győzelmet szerezni, és utána egy ki-ki meccset játszani a portugálokkal.