Foci a köbön

Szombat délben a Kismartoni úton két jó csapat mérkőzött a Kismartoni úton. Illetve, mi azt hittük, ám erre mindkét fél rácáfolt, lévén a Fradi rengeteg helyzetet hagyott kihasználatlanul, míg a Tatabánya csupán percekre birtokolta a labdát.

„Három hülye!”

Nem csoda, hogy hazai oldalon a játékvezetői hármas tagjaiban vélték felfedezni a vendégvezetés okát.

A második félidőben jártunk, és bár a bírói triumvirátus tagjai nem hibáztak többet, mint egy átlagos bajnokin mondjuk a középhátvéd, a 3–1-es TASK-vezetésre aligha számítottak a hazai közönség részben szülő tagjai.

Hiába vezetett a Tatabánya a találkozó elején, nem sokkal később egyenlített az FTC, és bizony negyedóra alatt ott tartottak a felek, mintha el sem kezdték volna az összecsapást.

Érdemes volt megfigyelni a két mester, Szokolai László és Dupai János viselkedését.

Aligha kell bármelyikőjüket is bemutatni a futballszeretőknek, hiszen mindketten ékkövei voltak a zöld-fehéreknek és a Bányász-egyletnek.

Szokolai minden hiba után ordított, míg Dupai megfontoltabban szólt be a játéktérre.

Hiába játszott szemre tetszetősebben a IX. kerületi legénység, a fővárosiak a jobbnál is jobb helyzeteket szerettek volna kialakítani, pedig sokszor az egyszerűbb megoldás kifizetődőbb lett volna.

És hogy mit csinált mindeközben a TASK?

Jobbára védekezett, és kénytelen-kelletlen kontrákra játszott.

A pálya mellett a fűben leülő ifjú, szemrevaló hölgyről kis híján azt hittük, a szombat esti White Sensation Partyra hivatalos, ám amikor megszabadult fehér felsőjétől, eljött az igazság pillanata. (Magunk közt szólva az meg gazság volt, hogy a rózsaszín topját nem vette le…)

No igen, a nap sütött, ideális futballidő volt, tehát nem panaszkodhattunk látványosság hiányára.

„Megint idegenben vagyunk?”

Szokolai László hangja verte fel a környéket, miután háromszor is lesen „hasalt el” az FTC akciója.

Tíz perc múlva tényleg úgy érezhette a tréner, hiszen ezen időszakban kétszer is betalált a TASK. Előbb egy meglehetősen furcsa góllal szerzett ismét vezetést Dupai János egylete, majd egy gyönyörű, tizenhat méterről megeresztett bal alsó sarkos bombával növelte előnyét a látogató. A „vörösök” úgy ünnepelték mindkét találatot, mintha bajnokságot nyertek volna. Nem véletlenül.

Egymást bíztatták a „bányászok”, mivel sok volt még hátra a meccsből, és a Fradi annyira „nyomott”, mint az ember hangulata a téli szürke estéken.

A gyep azonban nem egyszer megtréfálta a futballistákat, ha a Twister című film jelzője a katasztrófa, akkor mit mondjunk a pálya minőségére?...

Egyre-másra maradtak ki a ziccerek. Nem ment a góllövés sem szögletből, sem kidolgozott akció után.

Nem sokkal később szépített a Ferencváros, így újra felcsillant a remény.

A fiúk küzdöttek, apait-anyait beleadtak, és végül siker koronázta erőfeszítéseiket, igaz, jókora védelmi megingás után egalizált a budapesti legénység.

A zöldek mentek előre ezután is, míg a Tatabánya inkább tartogatta a labdát – érthetően.

Hiába billent fel a pálya különösen a második játékrészben, hiába szinte alig lépte át a félpályát a TASK, az FTC nem jól sáfárkodott helyzeteivel, amiért nagy árat fizetett Szokolai László csapata. A lelkes, ám szerényebb képességűnek tűnő TASK viszont ennek ellenére megérdemelte az egyik pontot, ugyanis a jó eredmény eléréséhez szerencse is szükségeltetik, és Fortuna szombaton Gál Péterék mellé állt. A látogatók teljesítményének értékét növeli, hogy a duplázó Giber Roland alapesetben kapus, ám két góljával főszerepet vállalt a sikerből – nyugodtan írhatjuk, hogy az egy pont annak számít –, ám ha a hálóőrből centerré vedlett játékos így tud futballozni, vajon milyen produkcióra lehet képes a kapuban?

FERENCVÁROS–TASK-TATABÁNYA 3–3 (1–1)

Kismartoni út, 50 néző. Vezette: Tóth I Tamás (Vida Gábor, Nyekita János)

Gólszerző: Dohány Ferenc, Balogh Robin, Borsi Márton, ill. Giber Roland (2), Gál Péter