Öröm itt, bánat ott: egy-nullás sikerével a Szigetszentmiklósé a bronzérem, míg a Monor – akárcsak tavaly – negyedikként zárt.
Nemes gesztus, szép pillanat volt.
Ott álltak a pályán átizzadt mezben, mégis vert seregként ünnepeltek.
Persze ez utóbbi némiképp túlzás, ám a taps nem maradhatott el mindamellett, hogy jó néhányan ezt megelőzően a füvön ülve roskadtak magukba.
Búcsúra készült Monor apraja-nagyja, hiszen a végül fél szezon alatt tizenhét gólnál megálló Fabrice Deffo mellett Predrag Pocuca és Jonathan Tranquilli is elbúcsúzott a kék-fehérektől.
Mindez persze nem meglepetés, ugyanis tudták, nagyon is tudták az MSE háza táján, hogy az átlagnál jobb képességű labdarúgók megtartására nagyjából annyi esély van, mint David Beckham szerződtetésére.
Fabrice Deffo azonban mosolygott, akárcsak a másik két légiós. Alighanem kényszeredett arckifejezés volt ez, hiszen a Szigetszentmiklós elleni kilencven perc során korántsem játszott ellenállhatatlanul.
Érthető okból – a nagy tét, ugyebár – a vendégcsapat sem álomfutballal rukkolt ki, ám Rubold Péter együttese igyekezett a sokpasszos játékot erőltetni, hogy aztán gyors indításokkal leginkább a géppuskalábú Birtalan Barnát keressék. Jöttek is az előrevágott labdák, csakhogy a legtöbbször rossz döntést hozott a kapu előtt a fiatal tehetség, ám ez is belefért, hiszen a hajrában egy Tóth János-Szécsi Attila akciót követően utóbbi egy hihetetlennek tűnő védelmi megingás után megszerezte az SZTK bronzérmét jelentő győztes gólt.
Habár Csáki Norbert nem először kapott szerepet a hátsó alakzatban, meglehet, ha Kajli Zoltán talpsérülése rendbe jön, és játszik a Pest megyeiek csapatkapitánya, minden máshogy alakul. Ezúton is hangsúlyozzuk: nem a Varga-alakulat ötösén „ment el” a meccs, hiszen az SZTK kapuja előtt lehetőség éppenséggel adódott a gólszerzésre.
A lefújást követően a zöld mezesek öltözőjébe több mint egy láda sör érkezett. Bizony, Hadnagy Zsoltot nem irigyeltük ekkor, hiszen az SZTK II. menedzsere nagyobb terhet cipelt ekkor, mint tavasszal hétről hétre a kispad mellett. A legtöbben azonban nem kockáztattak, hiszen az „iszik vagy vezet” szlogenre utalva a „vezetre” vállalkoztak.
Varga Károly, a házigazda fiatal, agilis szakvezetője ellenben nem vállalkozott hosszabb értékelésre, egy félmosoly kíséretében maradt a nem csupán futballközegben ismeretes „Elk…tuk” szlogennél.
No igen, ebben speciel van valami, hiszen a „jó nekünk a döntetlen” hozzáállás ezúttal kudarcot vallott. Kicsit nagyobb szerencsével talán az egyik pontot otthon tarthatta volna az MSE, de ahhoz figyelmesebb futballra lett volna szükség mindkét kapu előtt.
Persze jövőre adott a lehetőség az előrelépésre, ám addigra Fabrice Deffo szinte bizonyosan máshol jár már. Ám elnézve a találkozó szünetében a bronzérmet átvevő ifjúsági csapatok labdarúgóinak tekintetét, a jövő nemzedékével aligha lesz gond.
