HTML

Foci a köbön

Foci a harmadikon

Friss topikok

Linkblog

SZIGET(SZENTMIKLÓS)I VESZEDELEM, AVAGY ELTÁVOLÍTÁSOM TÖRTÉNETE. Történet az ügyvezetőről, aki nem ismeri a korrektség fogalmát, és aki fizetés helyett csak ennyit mond: „sajnálom, így alakult”

2008.06.29. 23:45 Hormat

Hívták már Gumimacinak is. Amikor ismerősömtől megkérdeztem, hogy talán azért-e, mert olyan kedves lény, mint a Walt Disney-mese rajzfilmfigurái, hűvösen csupán ennyit felelt: „Azért, mert olyan a testalkata, másrészt nincs gerince, elvégre gumiból van". Azt firtattam ezután, vajon volt-e valami nézeteltérése vele, ám erre már nem jött válasz. Egy biztos: ma már nem kérdeznék rá…

Három dolgot szeretnék előrebocsátani már az elején. Egyrészt az alábbi „nyílt levél” célja nem a „sírás-rívás”, hiszen aki ismer, az tudja, rám ez egyáltalán nem jellemző. Másrészt pedig nem kívánom minősíteni azt a személyt, akiről szó van, illetve lesz az alábbiakban, és nem azért, mintha nem lenne meg róla a kialakult véleményem, ám sértegetésnek, vagdalkozásnak nincs értelme. Minősítse őt a Kedves Olvasó, ha akarja, én nem teszem. Harmadrészt arra szeretném felhívni a klubnál lévő sportolók és dolgozók figyelmét, hogy a jelek szerint ennél az egyesületnél az alábbiak bárkivel, bármikor megtörténhetnek…

A történet dióhéjban annyi, hogy 2008. januárjától a Szigetszentmiklósi TK honlapját szerkesztettem. Azt hiszem, a Csepel-szigeti klubon belül sikerült mindenkivel jó kapcsolatot kialakítanom, a büfésnőtől kezdve az utánpótlásedzőkig, nem beszélve a játékosokról. Kezdetben nem is volt gond, ám 2008. decemberében, a karácsonyi ünnep előtt, „fizetésosztáskor” a borítékomban egyharmaddal kevesebb pénz volt, mint aminek lennie kellett volna. Az együttes egyébként egyik legjobb, legprofibb mentalitású játékosa adta oda azzal az üzenettel, hogy „A Tamás jövő héten találkozik veled és odaadja a többit”.

Szegény futballista szabadkozott, holott nem neki kellett volna…

Mit ad Isten, az elkövetkező héten az ügyvezető nem jelentkezett. Ha hívtam, nem vette fel. Ez így ment napokig, mígnem karácsony előtt két nappal, este küldtem egy sms-t neki, hogy kellene a pénz, lévén ünnep, ajándékvásárlás előtt az embernek kvázi minden forintra szüksége van. Ki nem találnák, válasz nem érkezett, mi több, bár a készülékem visszajelzett, hogy másnap reggel fél kilenc tájban az üzenet célba ért, onnantól kezdve az ügyvezető telefonja ki volt kapcsolva…

Korrekt lépés, ugye?

A legszebb az egészben az, hogy nem is igazán akaródzott mentegetőznie, így január közepén jutottam hozzá az „elfelejtett” összeghez, meg az aktuális havi bérhez.

Talán ekkor követtem el azt a hibát, hogy nem mondtam azt, köszönöm, nekem ennyi elég volt, viszontlátásra! De vonzott a siker, merthogy a cél immár egyértelmű volt: a bajnoki cím megszerzése. Sokan most talán azt hihetik, persze, hogy maradtam, mert azzal én is jól járok. Elképzelhető, hogy meg fognak lepődni, de egy árva petákkal sem kaptam volna többet, ha bajnok az együttes, de ez így is van rendjén, elvégre én nem rúghatok gólokat és nem is védhetek a kapus helyett százszázalékos ziccerben.

Egyébként pedig alighanem megdöbbennének, ha leírnám, mennyi volt a játékoskeret prémiuma a bajnoki címért. Maradjunk annyiban, az egy főre jutó összegből egy nagyobb bevásárlást nem biztos, hogy tudnának finanszírozni, különösen a mai árak mellett.

Áprilisban viszont tényleg hülye voltam. Hiába a bajnoki cím mámorító közelsége, lépnem kellett volna, méghozzá szó szerint. Az még hagyján, hogy újabban tizedike helyett huszadika lett a fizetés napja – engem mondjuk nem kérdeztek meg, beleegyezem-e, de tartok tőle, a játékosokat sem… Márpedig mi lett volna, ha valaki azt mondja, én meg majd rúgok gólt a századik percben. Tartok tőle, az ügyvezető rögvest megvált volna a „renitenstől”…

Szóval a borítékban éppen annyival volt kevesebb, amennyi decemberben hiányzott a teljes összegből. P. jött az ilyenkor szokásos mézes-mázos szöveggel, hogy reméli, a barátságunkra nem lesz hatással mindez – ezúton jegyzem meg, amúgy sohasem voltunk azok, netén vagy ő vagy én nem ismerem a barátság fogalmát… –, de költséget kellett csökkenteniük, és én is az áldozata vagyok mindennek. Nem tagadom, felment bennem a pumpa, de ilyenkor kiben nem? Megdolgozol a pénzedért és ez a köszönet?

Tudni kell, hogy ekkor már írtam úgynevezett rádiós híreket, ám ezután azokat nem küldtem.

Néhány nap múlva aztán jött a telefon, hogy miért nem küldöm a rádiós híreket?

Értik? Küldjem azt, amit nem fizetnek ki! Röhej!

Nem maradt el a válasz sem, persze: „Nézd Tamás, azt hiszem, ez a megállapodásunkban nem volt benne, hiszen 2008. januárjában még szó sem volt minderről, ugyanazért a pénzért.”

Meglepő módon pozitívan reflektált, hiszen valami olyasmit mondott, hogy tényleg, ebbe bele sem gondolt, igazam van, de legyek kedves, írjak ezután is, és persze elrendezzük.

Ugye kitalálták? Ahogy én találkoztam a szupermodell Naomi Campbellel másnap, úgy rendeztük el mi is a rádiós híreket, de erről majd később.

Májustól kezdve aztán, mondhatni megfagyott a levegő körülöttem. Értsék ezt úgy, hogy hiába hívtam az ügyvezetőt, valahogy mindig jobb dolga akadt, egyszer sem vette fel a telefont, visszahívni meg ugye egy vezetőnek bizonyára derogál…

Huszadikán felvettem a fizetést, aztán azt kérdezte, ismerek-e egy bizonyos Vincze nevű újságírót, a Nemzeti Sportnál dolgozik? Mondtam neki, hogy ha valóban Vinczéről van szó, ő Vincze András, a sportnapilap hazai futballrészleg rovatvezetője. Aztán helyesbített, hogy lehet, nem Vincze, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy bejelentkezett nála ez az illető, mondván, nem keresnek-e újságírót? Ő egyébként jól ismeri honlapomat, a Foci a köbönt, és eléggé fikázta, fogalmazott az ügyvezető. Ez kissé meg is lepett, mert jó kapcsolatot ápolok az ottaniakkal, de valami olyasfélét mondtam, üzenem az illetőnek, lehet utánam csinálni. Végül is csupán két és fél esztendeje működik, csak a lelkesedésem tartja életben, mert nemhogy pénzt nem kapok ezért, még én fizetek érte. Nem „felvágásból” írom ezt, csak a tény kedvéért.

A slusszpoén az lett, hogy az ügyvezető azt mondta neki, tökéletesen meg vannak elégedve az egyesületnél dolgozó újságíró munkájával, úgyhogy köszöni az érdeklődést.

Amikor jöttem hazafelé Szigetszentmiklósról a HÉV-vel, üzenetet jelzett a telefonom, P.-től. Csak egy név állt benne: K. István. (Szándékosan nem írtam le az illető vezetéknevét.)

Köztünk legyen mondva, nem lepődtem meg a név olvastán, és akkor azt hiszem, ezzel se pró, se kontra nem minősítettem az illetőt.

Júniusban minden szép és jó volt. Értsék ezt úgy, hogy „bajnok” lettem, nagyszerű, felejthetetlen ünneplés kerekedett az éremátadóból polgármesteri köszöntővel és tűzijátékkal, és nem tagadom, nagyon jól esett, amikor a futballisták közül ketten is azt mondták nekem, köszönik az egész évadban írt tudósításokat és beharangozókat. Tudom, hogy nem „púder” volt részükről, ezért jelent mindmáig sokat, főleg úgy, hogy én aztán kellőképpen kritikus vagyok, és ezzel ők is tisztában voltak és vannak. Sietve hozzáteszem, önmagammal szemben is!

Huszadikán a szokásoknak megfelelően felvettem a honoráriumomat, ám ekkor azt mondta az ügyvezető, lesznek változások a klub életében, amiről beszélnünk kell. Azt mondta, jövő hét közepén ráér erről szót váltanunk, szóval keresni fog. Rákérdeztem, személyesen vagy telefonon beszéljünk-e, amire azt mondta, jó lesz a telefon is, hívni fog.

Ezek után meglepetés-e, ha azt írom, nem keresett telefonon, de még arra sem vette a fáradtságot, hogy egy e-mailt írjon?

T
eltek-múltak a napok, és a „visszaszámlálás” megkezdődött. Az SZTK honlapja tudniillik új köntöst kapott, egyszóval szebb, jobb, dizájnosabb lett. Július másodikán majd hanyatt vágódtam, amikor megláttam a beköszöntőt. Bizony, jól gondolják: naná, hogy K. István enyhén bárgyú fotója és mondatai köszöntek vissza a képernyőről.

Finoman fogalmazva is fel voltam háborodva. Nem K.-ra haragszom, ő ugyanis egyes klub közeli vélekedések szerint igen jól „benyalta” magát, de engem – még ha így is történt – ez nem érdekel. Azt ellenben megalázónak tartom, hogy tizennyolc havi szolgálat után annyit nem érdemeltem meg, hogy a szemembe mondják, nincs szükség rám. Nem az bánt, hogy nem velem képzelik el a jövőt – hiszen arra mindig is büszke voltam és vagyok, hogy a feladatok megtaláltak, és a nyelvemet nekem egyszer sem kellett használnom hozzá –, hanem az elv, az eljárási mód.

Naná, hogy ezután már nem küldtem több cikket. Legszívesebben felhívtam volna már másnap, hogy mégis hogy képzeli ezt a „mindig korrekten eljáró ügyvezető igazgató”, de végül nem tettem. Vártam. Vártam, hogy talán lesz benne annyi becsület, felhív, netán elnézést kér. Ugye nem kell mondanom, mindez nem történt meg… Ismét csalódnom kellett.

A slusszpoén azonban még hátra volt. Jelzőt lehetne rá keresni, de az aligha bírná el a nyomdafestéket, igaz, ezúttal szó sincs nyomdafestékről.

Július huszadikán hívtam az ügyvezetőt, mennék az előző havi béremért. Naná, hogy nem veszi fel a telefont. Hívom az egyébként mindig kedves titkárnőt, ám a hangján érezni lehet, hogy „hárít”. Azt mondja, jó néhány embernek nincs még ott a fizetése, de beszéljem meg a Tamással.

Másnap szintén nem jutok előrébb, ám este nyolc körül küldök egy sms-t a mindig elfoglalt ügyvezetőnek, hogy holnap Szigetszentmiklósra megyek a pénzért, plusz el szeretnék köszönni a csapattól.

Mit ad Isten, késő este – nem fél tízkor, nem is negyed tizenegykor, még ennél is később… – jön egy sms – a titkárnőtől… Azóta is a telefonomban van, az állt benne, hogy a Tamás jövő hétfőn tud fogadni. Annak rendje-módja szerint válaszoltam, hogy 27-én, hétfőn mindenképpen lenn leszek.

És eljött a „nagy nap”, nagyjából dél körül telefonálok P.-nek, persze nem veszi fel. Hívom a titkárnőt, már ő sem… Alig telik el néhány perc, csörög a mobilom. Az ügyvezető az, ám rögvest türelmemet kérte, volt egy másik hívása is. És mint kiderült, ez volt az én szerencsém, illetve az ő szerencsétlensége… Amikor „visszajött”, már be volt kapcsolva a magnetofon. A mai napig áldom ezért az eszemet, hiszen ezzel bárkinek, bármikor – így akár a bíróságon a közeljövőben – be tudom bizonyítani, hogy a Szigetszentmiklósi TK ügyvezető igazgatójáról nyugodtan elnevezhetnék az inkorrektség mértékegységét.

A beszélgetés meglehetősen rövidre sikeredett, hiszen azzal kezdte – bár idézhetném szó szerint, szándékosan nem teszem –, elindultam-e már Szigetszentmiklósra. Miután a válasz „még nem”, úgy folytatja, ne is menjek, mert úgy gondolja, nem fizeti ki az előző havi fizetésemet. Köpni-nyelni nem tudtam. Amikor a miértet és hogyant próbálom kihúzni belőle, annyit mond, hogy „sajnálom, így alakult”.

Emlékeztetem az úgynevezett rádiós hírekre, ami szintén nincs elszámolva a mai napig, persze a válasz sem késik, azt sem fizeti ki. Még hozzáteszi, sajnálja, de így alakult…

Ugye, milyen kedves?

Megpróbáltam mindvégig higgadt maradni, és mivel a konkrét összegre mondta az ügyvezető, hogy nem fizeti ki, mondhatni, jó pozícióból várhatom a pert – ezt már a minap nyaralásból visszatért ügyvéd ismerősömtől tudom –, merthogy a kedves ismerős azzal agitál, vigyem bíróság elé az ügyet.

Őszintén mondom, békében szerettem volna elválni az egyesülettől, ám mivel ez nem valósulhat meg egy önmagát talán mindenkinél feljebbvalónak gondoló (ügy)vezető miatt, nem tehetek mást. Ha arról van szó, döntsön a bíróság, kinek van igaza!

Egy biztos: ott a „sajnálom, így alakult”-duma olyan kevés lenne, mint az ismerős által emlegetett Gumimaciban a gerinc…

<form method='POST' action='http://www.ingyenhirlevel.hu/felvitel.php' name='Formular1' onSubmit='return chkFormular1()'>
<table align='center' cellpadding='0' cellspacing='0' border='0' width='140'>
<tr >
<td  align='center' valign='middle' width='14'>
<b><font face='arial' color=black>Hírlevél</font></b></td>
</tr>
<tr height='18'>
<td width='140' align='left' valign='middle'>
<font face='arial' color=black size=2> <b><p style='line-height: 150%; margin-top: 0; margin-bottom: 0'>Név: </p><input type='text' name='nev' size='22'></td>
</tr> <tr height='18'>
<td width='140'  align='left' valign='middle' >
<font face='arial' color=black     size=2><b>
<p style='line-height: 150%; margin-top: 0; margin-bottom: 0'>e-Mail cím:</p><input type='text' name='email' size='22'>
<br><br></TR>
<tr height='18'>
<td width='140' align='center' valign='middle' >

<input type='hidden' value='2416' name='userid'>
<center><input type='submit' value='Feliratkozás' name='hirlevel'><BR>

</center>
</tr>
</table>
</form>

 

Szólj hozzá!

EURO 2008, DÖNTŐ: NÉMETORSZÁG–SPANYOLORSZÁG 0–1. Negyvennégy év után újra a csúcson a hispán hódítók

2008.06.29. 23:39 Hormat

Remek játék, megérdemelt spanyol Eb-arany. Az első félidő két legnagyobb lehetősége a spanyol Fernando Torres előtt adódott: először a jobb oldali kapufát találta el fejesével, majd a 33. percben Philipp Lahmot megelőzve gyönyörű mozdulattal tekert a kimozduló Lehmann mellett a jobb alsó sarokba (1–0). A folytatásban sem álltak le a spanyolok, így teljesen megérdemelten lettek kontinenselsők. 

A találkozó részletes összefoglalóját keresse Ön is hétfő délután a Foci a köbön új elérhetőségén, a www.fociakobon.hu weboldalon!

 

Szólj hozzá!

FÓKUSZBAN AZ EB-DÖNTŐ: NÉMETORSZÁG–SPANYOLORSZÁG ELŐTT. Évek óta a nagy sikerre várnak

2008.06.29. 02:18 Hormat

Eljött a nagy nap: Németország tizenkét év, vagy Spanyolország negyvennégy hosszú esztendő után bizonyosan elhódítja az aranyérmet Bécsben, vasárnap este.

A mondattal aligha lehet vitatkozni.

A két, eleddig legkiegyensúlyozottabban szereplő gárda vívja a finálét.

Jó, persze a németek már nem veretlenek – a horvátoktól kapott ki Joachim Löw együttese a csoportmérkőzés második fordulójában, mégpedig 2–1-re –, ám a spanyolok igen!

Mondhatni, százszázalékos Luiz Aragones remekül összerakott gárdája, csakhogy ez félig volna igaz. Merthogy ha úgy vesszük, az olaszok elleni nyolcaddöntő döntetlenre végződött, bár a büntetőpárbajban a hispánok voltak a jobbak.

Ami közös vonás még, hogy mindketten egy-egy feltörekvő nemzet csapatát búcsúztatták az elődöntőben, és bár a rostán végül kihullottak Törökország és Oroszország legjobbjai, mindkét állam válogatottja mélységes tiszteletet érdemel.

Ha az egyenes kieséses szakaszban lejátszott találkozókból indulunk ki, valamivel a németek tűnnek esélyesebbnek, hiszen Kloséék két összecsapáson hat, míg Marchenáék „csak” három gólt szereztek.

A németek továbbra is Jens Lehmann miatt állhatnak vagy bukhatnak (inkább ez utóbbi…) a fináléban, míg a hispánoknál nem nagyon találni gyenge pontot.

No igen, amely egylet öt meccsen csupán három találatot engedélyez riválisainak…

Ha összehasonlítjuk a csapatrészeket, kapusfronton ugyebár spanyol „fölény” tapasztalható, a védelem nagyjából egálnak tűnik. A középpálya a németek felé billenti a mérleg nyelvét, ám a támadósor a hispánoké.

Mindez persze csupán játék a szavakkal, ám az „igazira” este háromnegyed kilencig várni kell.

 

Főszereplők lehetnek

NÉMETORSZÁG: Jens Lehmann, Bastian Schweinsteiger, Michael Ballack, Lukas Podolski

SPANYOLORSZÁG: Xavi, Fernando Torres, David Villa, Carles Puyol

 

Euro 2008, döntő

NÉMETORSZÁG–SPANYOLORSZÁG

Bécs, vasárnap, 20.45. Vezeti: Rosetti (olasz)   

Szólj hozzá!

EURO 2008: ELŐDÖNTŐK UTÁN: EGY SIMA, EGY FORDÍTOTT. Míg a spanyolok könnyen jutottak túl az oroszokon, addig Németországnak „kapaszkodnia” kellett Törökország ellen

2008.06.27. 03:16 Hormat

Micsoda meccsek voltak! Már csupán egy találkozó, a lehető legfontosabb összecsapás van hátra az Euro 2008-ból, ám szerdán és csütörtökön két remek meccset láthatott a nagyérdemű Németország és Törökország, valamint Spanyolország és Oroszország részvételével. Az alábbiakban ezekre a találkozókra tekintünk vissza..

 

 

És akkor egyszer csak elsötétült minden.

Alighanem a világvége lehet ilyen, de nekünk, futballrajongóknak valójában az is volt.

Mert mit láttunk addig?

Két remekül felkészített, európai futballt játszó alakulatot.

Aztán jött az, hogy „hiba a közvetítő vonalban”.

Magunk közt szólva, ekkor aligha csupán egy-két káromkodás jutott el a békésen szunyókáló, esetleg épp Magdi anyust vagy a légből kapott sztárocskák kotyvasztását figyelő szomszédig, hanem a darabokra törő tévé robaja is.

Valóban élmény volt nézni a „halotti poraiból” feltámadó, sérülésektől és eltiltásoktól tizedelt török tizenegyet, amint a németek ellen vezetést szereznek, igaz, ahogy azt ebben a tikkasztó hónapban megszokhattuk, nem sokáig tart(hat)ott a jókedv.

Ugur a németek talán legnagyobb hiányosságát, a kapusposzt, azaz Jens Lehmann gyengeségét kihasználva juttatta vezetéshez a „félholdasokat”, ám az Európa-bajnokság – szubjektív vélemény következik! – legjobbja, Bastian Schweinsteiger Podolsiki középre tett labdáját juttatta Rüstü hálójába.

Minden kezdődhetett elölről – illetve, nekünk csak kezdődhetett volna.

Merthogy szegény Gundel Takács Gábor kommentátort hol hallottuk, hol nem, látni mindenesetre nem sokat láttunk az összecsapásból.

A csütörtökre virradóan Budapestet is elérő vihar tudniillik tombolt Bázelben, ám bárhogy történt is, nagy blama ez az UEFA-nak.

Rüstü nem akart lemaradni kollégája mögött, így a hetvenkilencedik minutumban jókora kapushiba után fordított Klose révén Joachim Löw együttese. Ahogy először a meccs során, úgy másodszor is hamar jött a válasz Semihnek köszönhetően, persze, kell-e mondani, Lehmann hathatós közreműködésének (is) köszönhetően.

Már mindenki a hosszabbításra készülődött, a legtöbben a hűtőig jutottak, no meg a hideg sörig, ám Philipp Lahm, a jobbhátvéd ekkor úgy tört előre, mint valami orosz tank, hogy aztán magától értetődően bombázzon a törökök hálójába.

A végeredmény már nem változott, így a török „csoda” megszűnt létezni, győzött az esélyesebb gárda, ám hogy nem lesz könnyű dolguk vasárnap este Bécsben Michael Ballackéknak, az biztos. És hogy miért nem, az az alábbiakban kiderül…   

 

Euro 2008, elődöntő

Szerda

NÉMETORSZÁG–TÖRÖKORSZÁG 3–2 (1–1)

Bázel, 39000 néző. Vezette: Busacca (svájci)

Gólszerző: BORAL UGUR (0–1) a 22., BASTIAN SCHWEINSTEIGER (1–1) a 26., MIROSLAV KLOSE (2–1) a 79., SENTÜRK SEMIH (2–2) a 86., PHILIPP LAHM (3–2) a 90. percben

 

 

A szívéhez kapott Ibéria, éspedig nem a kánikula miatti rosszullét miatt.

Csupán harmincnégy fontos perc telt el, és a megváltónak hitt David Villa helyére Cesc Fabregas érkezett.

A Valencia támadója egy akciónál megsérült, így az Arsenal ifjú klasszis középpályása kapott lehetőséget a bizonyításra.

A spanyolok nyomban át is tértek a négy-öt-egyes felálláshoz, azaz elől egyedül Fernando Torres tartózkodott, és a Liverpool zsenije meg is küzdött az „orosz medvékkel”.

Az „oroszlánüvöltésre” ekkor még várni kellett.

Persze nem olyan sokáig, hiszen bár az első félidő nem hozott unalmas játékot, sőt, az orosz tizenegy elmaradt a tőle már-már lassan megszokottól.

Az ötvenedik percben aztán Andrej Arsavin is csak nézhette a leendő csapattársak akcióját – hírlik, a Barcelona élénken érdeklődik a torna egyik nagy felfedezettje iránt –, hiszen Iniesta remek cselei után a jó beadásra is maradt ereje, érkezett Xavi, aki nem hibázott.

Sehol sem volt az oroszok eddigi fegyvere, azaz a gyors megindulások, hiszen helyzete sem nagyon volt Guus Hiddink társulatának. A spanyolok azonban továbbra sem álltak le, és meg is lett a jutalma. A cseresor játszott össze: Fabregas nagyszerű meglátása után Güiza minden bizonnyal az Euro 2008 egyik legszebb találatát szerezte: a kimozduló Akinfejev fölött lágyan emelt a szbornaja hálójába.

És még nem volt vége!

Fabregas újabb gólpasszal jelezte, adott esetben ott lenne vasárnap este a kezdőben. Ezúttal Silva volt a kiválasztott, aki elég érettnek bizonyult, igaz, vörös legfeljebb Guus kapitány feje lehetett, miután a nyolcvankettedik minutumban elúszni látszott a tengeralattjáró, pardon, hajó.

Apropó, hajó! Minden jó, ha jó a vége, és bár a méltán nagy érdeklődésre számot tartó kontinensviadal csupán vasárnap fejeződik be, az még kérdéses, hogy a hispánok elbuknak-e, avagy újraírva a történelmet, újabb spanyol hódítók jelennek meg a földön, mégpedig az Úr 2008-as esztendejében.

 

Euro 2008, elődöntő

Csütörtök

OROSZORSZÁG–SPANYOLORSZÁG 0–3 (0–0)

Bécs, 52000 néző. Vezette: Frank de Bleeckere (belga)

Gólszerző: XAVI (0–1) az 50., DANIEL GÜIZA (0–2) a 73., DAVID SILVA (0–3) a 82. percben   

Szólj hozzá!

BALATONI VASAS, POTONY: IRÁNY A SOMOGY MEGYEI MÁSODOSZTÁLY! Borult a papírforma, azaz a „megye-hármasok” négygólos különbség után jutottak egy ligával feljebb

2008.06.27. 02:54 Hormat

A Somogy megyei III. osztály, Balaton-csoportjában a huszonkettedik forduló után az előkelő második helyen végző, ötvenhárom pontot gyűjtő Balatoni Vasas a megye-kettő déli régiójában harminc fordulót követően huszonhárom egységgel tizennegyedikként végző Tarany SE-t látta vendégül, hogy eldöntsék, melyik gárda marad, avagy jut fel a második vonalba. Hiszik vagy sem, utóbbi eset valósult meg, mivel a Balatoni Vasas 5–1-es csapást mért a taranyiakra. Mint azt forrásunk, Szentgyörgyi Géza a Foci a köbönnek elmondta, már a szünetben 2–0-ra vezetett a BVSE, egyszóval nem volt kérdéses, ki nyeri ezt a fontos csatát. A gólokon Balogh László (2), Gálfi Gábor, Németh László és Kozma (öngól) osztozott, míg a vesztes fél részéről Dóra talált a hálóba.

A papírforma voltaképpen tovább borult, ugyanis a Somogy megyei III. osztály, Dél-Somogy-csoportjában a huszonkettedik forduló után a szintén remeknek mondható második pozícióban végző, negyvenhét egységet bezsebelő Potony KSK a megyei második vonal Észak-csoportjának tizennegyedikjével, a harminc bajnokin huszonhárom pontot szerző Látrány SE-vel találkozott az osztályozó alkalmával. A Potony nemes egyszerűséggel kiütötte riválisát, 4–0-s sikerével (a gólokon Gocol /2/, Kovács Z. és Bicsár osztozott)méltán jutott egy osztállyal feljebb.

Szólj hozzá!

FÓKUSZBAN AZ EURÓPA-BAJNOKSÁG, ELŐDÖNTŐ: NÉMETORSZÁG–TÖRÖKORSZÁG ELŐTT. A hit lehet az egyetlen reményük

2008.06.25. 20:27 Hormat

Ki nyer ma? Játék és muzsika kilencven percben húsz óra negyvenöttől, nagy német fölénnyel, magabiztos győzelemmel, vagy a „szedett-vedett”, hogy azt ne mondjam, toldozott-foldozott török nemzeti tizenegy megnehezíti a Löw-csapat dolgát?

Mindenki a hitre fókuszál.

Ezt mondja az agyon sztárolt német labdarúgó és ezt vallja a török szurkolók többsége is.

És ez nem lehet véletlen.

Amit eddig a török futballisták végigvittek, az bravúr volt a javából.

Kezdve a csehek elleni „feltámadástól” a horvátok elleni továbbjutásig.

Mindeközben a németek a torna nagy favoritját búcsúztatta a legjobb nyolc között, márpedig ez határtalan önbizalmat kölcsönözhet Michael Ballackéknak.

Fatih Terim a kontinens egyik legjobb edzője.

A csapata szintén jó, ám kérdés, a közismerten „tornaegylet” németek ellen, mindösszesen három embert a kispadra ültetve mire lesz elég?...

Szólj hozzá!

FRANK TAMÁS: MENNI VAGY NEM MENNI? A Szigetszentmiklós egyik legrutinosabb labdarúgója még nem tudja, mit hoz számára a jövő

2008.06.24. 16:07 Hormat

Immár tíz esztendeje hűséges szeretett klubjához, ám azt mondja, ennél sokkal, de sokkal több van benne.

Magunk közt szólva érthető Frank Tamás reakciója, hiszen a bravúros hajrával a Monor elleni egy-nullás győzelemmel az NB III, Alföld-csoport dobogójának alsó fokára felkapaszkodó Szigetszentmiklósi TK-ban különösen a tavasz folyamán nem sok lehetőséget kapott Rubold Péter edzőtől.

Az SZTK U19-es gárdája mellett Aramis futsalcsapatát is irányító, mi több, immár futsalválogatottunk másodedzőjeként is tevékenykedő labdarúgó így fogalmazott ezzel kapcsolatban: „…Az teljesen más történet, hogy kezdőként vagy csereként léptem pályára. Természetesen hazudnék, ha azt mondanám, egyetértettem ezzel mindig, de lehet, Rubold Péter sem örülne annak, ha ebbe belenyugodnék. Az a cserejátékos, aki nem ezt mondja, az nem futballista és válasszon inkább más pályát. Magamban mindazonáltal többet éreztem. Az, hogy az edző így döntött, az ő dolga. Jól tette a dolgát, hiszen az eredmények őt igazolták. Azt csak halkan jegyzem meg, ki tudja, hogy szerepeltünk volna, ha én is játszom…”

A Frank Tamással készült terjedelmes interjút keresse Ön is a www.szigetszentmiklositk.hu weboldalon!

Szólj hozzá!

ESMTK: FELKÉSZÜLÉSRE FEL! Menczeles Iván végül nem távozott Ceglédre, így a rutinos szakember vezetésével vívhatnak edzőmérkőzést az erzsébetiek a Vasas és a Ferencváros ellen

2008.06.24. 16:06 Hormat

Sokan féltették a „Lizát”, ám a „harcias amazon” nem adta meg magát.

Alig egy esztendeje kurtán-furcsán jutott fel az NB III, Mátra-csoportból az Erzsébeti SMTK. A vezetők akkor úgy voltak vele, néhány rutinosabb labdarúgó szerződtetése után kivívhatja a bennmaradást a pesterzsébeti legénység.

Ha nem is egykönnyen, de végül nem zuhant vissza a harmadik ligába az újonc, ám jelzésértékű, hogy a gárda szakvezetője, Menczeles Iván az utolsó fordulók során többször hangot adott nemtetszésének, mivel érzése szerint csapata finoman szólva nem esett egyenlő elbírálás alá a játékvezetőknél.

A gárda végül harminc mérkőzésen huszonkilenc pontot szerzett a jóval erősebbnek bizonyuló Nyugati csoportban, ami a tizenharmadik helyezéshez volt elegendő.

Hiába a szezon közbeni izgalmak, a fővárosi szimpatizánsok a „holt idényben” sem lehettek nyugodtak, hiszen mint azt a Foci a köbön megbízható forrásának köszönhetően elsőként hírül adta, Menczeles Iván félig-meddig már úton volt a Keleti csoportban szintén újoncként tagságot hosszabbító Ceglédi Vasutashoz, mi több, öt játékost is alighanem magával vitt volna. A korábban több helyütt is megforduló edző azonban maradt, mi több, a klub hivatalos honlapjának nyilatkozó tréner elmondta, úgy érzi, folytatnia kell a két esztendeje megkezdett munkát, így további két évvel meghosszabbította szerződését.

A hírek szerint a csapat együtt marad, csupán két-három labdarúgó távozása tűnik biztosnak.

Sok pihenésre nem jut(ott) idejük a játékosoknak, ugyanis az ESMTK június 30-án, hétfőn megkezdi a felkészülést a 2008/2009-es évadra. Mint azt a http://esmtk.gportal.hu/ megírta, a társulat július 16-án, szerdán 18 órakor az NB III, Duna-csoportban újoncként bennmaradó Csepelt fogadja az Ady Endre úton, míg július 22-én, kedden 18 órakor az NB III, Alföld-csoport középmezőnyében végző Vasas II. látogat Erzsébetre. Egy héttel később pedig még le nem fixált időpontban a Ferencváros vendégeként lépnek fel Farkas Andrásék. A „Liza” a felkészülési időszakban – ahogy a tél folyamán is – megmérkőzik a Pénzügyőrrel, a Turával, a Dabassal és a Soroksárral is, míg a tervek szerint az augusztus 9-i bajnoki rajt előtt egy héttel a BKV Előre otthonában vizitál az ESMTK.

Szólj hozzá!

BUDAPEST-BAJNOKSÁG, I/B OSZTÁLY, 30. FORDULÓ: TESTVÉRISÉG–II. KERÜLET 4–10. „Feltizedelték” a házigazdát

2008.06.24. 16:04 Hormat

Az évadbeli utolsó játéknapon a középmezőnyhöz tartozó (hetedik) II. Kerület a hatodik Testvériség otthonába látogatott, azaz rangadót vívott egymással a két egylet. A szünetben még csupán 3–2-re vezetett a Nándori – Juhász, Pintye, Szentandrási, Balázs P. – Kóródi (Schiff), Szabó G., Gyurka G., Lékó – Szalay, Dobozy összetételben futballozó látogató, ám a folytatásban kilencszer rezdültek meg a hálók. A hazaiak kétszer, míg a vendégek hétszer örülhettek, igaz, a Testvériség játékosa, Csík Attila a 65. percben piros lapot kapott. A vizitálók góljain Szabó Gergely (3), Dobozy (2), Lékó, Schiff, Pintye, Szalay és Szentandrási osztozott. A Testvériség végül hatodikként (48 pont), míg a II. Kerület hetedikként (38 pont) zárta a szezont.

Szólj hozzá!

STRANDLABDARÚGÁS: A VASAS-CORRADO A BAJNOK! A százhalombattai kapus értékes különdíja

2008.06.24. 16:02 Hormat

Nyíregyházán került sor a strandlabdarúgó NB I idei döntőjére. A fináléban a Vasas-Corrado büntetőkkel bizonyult jobbnak a Goldwin Pluss ellenében, mi több, a két finalista csapatból került(ek) ki a gólkirály(ok) a korábban nagypályán Tökölön futballozó Ughy Márk (Vasas-Corrado), valamint Fekete Tamás (Goldwin Pluss) személyében. A két kitűnőség egyaránt tizenhétszer „csengetett”.

Bár a bronzmérkőzést elbukta a Film Seco a Nemzeti Tiszafüred ellen, ha a negyedik helyezésnek nem is, a torna legjobb kapusa különdíjnak bizonyosan örült Nagy Endre, aki „civilben” az NB III, Duna-csoportot hatalmas fölénnyel megnyerő Százhalombattai LK kapusa. (Forrás: www.mlsz.hu)  

Szólj hozzá!

MTK: ARANYKOLLEKCIÓ. A kék-fehérek négy csapata is a dobogó tetején végzett a 2007/2008-as szezonban

2008.06.23. 17:44 Hormat

Akár Vágó István is kérdezhetné, mi a közös bennük?

Garami József, Teodoru Vaszilisz, Tamási Zsolt, Petres Tamás.

Ha sejtik, netán tudják a választ, fájdalom, pénzt akkor sem tudunk érte adni, és még kényelmes székbe sem invitáljuk önöket.

A fent felsorolt négy szakember az MTK alkalmazásában áll, ami persze „mindennapos” eset, ám a trénerek mindegyike bajnokságot nyert a mögöttünk hagyott szezonban.

A korábban többek között a Pécsi MFC-t és az Újpestet is irányító Garami az NB I-es, a válogatott korábbi pályaedzője, Garami József segítője, Teodoru Vaszilisz az NB III-as, Tamási Zsolt, a Győri ETO és a Vasas korábbi mestere a kiemelt I. osztályban szereplő U19-es, míg a Videoton korábbi támadója, Petres Tamás a szintén kiemelt I. osztályú U17-es csapattal ért fel a csúcsra.

A fővárosiak koncepcióját ismerve nem kérdéses, hogy a harmadik, pardon, immár második ligás egyletben szóhoz jutó tehetségek közül néhányan az első csapat keretében találhatják magukat, az U19-esek legjobbjai szerepet kaphatnak az NB II-es garnitúrában, míg az U17-esek közül esetleg egy-két ember két esztendőt is ugorhat.

Akármennyire is meglepő, a legtöbb pontot a Vaszilisz-alakulat gyűjtötte, szám szerint hetvenkilencet.

Persze aki látta a kék-fehérek harmadik vonalban szereplő, többek között Szekeres Adrián, Lengyel Dániel, Vadnai Dániel, Gál András, Lencse László, Kákonyi Dániel vagy éppen a télen a Vasastól visszarendelt Kornis Attila által erősített társulatot, az tisztában van azzal, hogy a „kis” MTK ugyanabban a szisztémában és szellemben futballozott, mint a „nagyok”. Jó példa erre a tavasz rangadója, amikor a második helyezett Tura otthonában arattak a budapestiek voltaképpen könnyed, 3–0-s diadalt.

A jövő év(ad) persze alighanem nehezebb lesz, de azt alighanem a labdarúgók tudják a leginkább: nem csupán a jó eredményért, de a fejlődésért is néha szenvedni kell.    

Szólj hozzá!

BUDAPEST-BAJNOKSÁG, I/B OSZTÁLY, 30. FORDULÓ: DOBOGÓS HELYEKÉRT HARCOLTAK. Döntetlen született a rangadón, az RKSK-é lett az arany

2008.06.23. 17:43 Hormat

Remek évet zárt a Katzenbach Imre játékos-edző vezette RKSK, ugyanis a több rutinos, élvonalat is megjárt játékost a keretében tudó egyesület megannyi izgalom után ért révbe. A szezon utolsó játéknapján éppenséggel nem volt nehéz dolga a forduló előtt is az éllovas szerepét betöltő gárdának, ugyanis a gyengének találtatott Pestszentimre került az útjába (6–0). Itt akár véget is érhetne a cikk, ám ne feledjük, sor került a második és a harmadik helyezett csatájára is, amelyen nem bírt egymással a házigazda XII. Kerület Hegyvidék és a Nagytétény. A találkozó gól nélküli remivel ért véget, így a tabella élmezőnyének végeredménye a következő: 1. RKSK 81, 2. XII. Kerület Hegyvidék 78, 3. Nagytétény 77 pont. Jól jellemzi a „három nagy” versenyfutását, hogy a negyedik helyre befutó Budai XI a bronzérmest húszpontos (!) hátránnyal követi.

Szólj hozzá!

RÁKOSSZENTMIHÁLY. Az egyiknek sikerült, a másiknak nem

2008.06.23. 17:40 Hormat

Egyszerre örömittas és szomorú minden futballkedvelő Rákosszentmihályon. A fővárosiak ugyanis két csapatuk szereplését követhették nyomon kiemelt figyelemmel, hiszen az NB III, Mátra-csoportban szereplő Rákosszentmihályi AFC mellett a Budapest-bajnokság I/B osztályában szereplő Rékosszentmihályi SC alakulatának is szurkolhattak az érdeklődők.

Kétség sem férhet hozzá, a RAFC szezonja volt sikeresebb, hiszen Nahóczky Attila társulata különösen a tavaszi remek teljesítményének köszönhetően végzett negyvennégy ponttal az előkelő ötödik helyen. Az RSC korántsem szerepelt ilyen fényesen – mert bár az együttes 3–0-ra nyert az utolsó körben, ám mindez csak papíron jöhetett létre, ugyanis a rákosszentmihályiak játék nélkül jutottak három ponthoz –, ugyanis harminchárom egységet gyűjtve a tizenegyedik pozícióban állomásozva intett búcsút az évadnak.

Szólj hozzá!

TÉVÉ A KÖBÖN. NB III, ALFÖLD-CSOPORT: MONOR–SZIGETSZENTMIKLÓS (0–1). Cselek, helyzetek, gól(ok): a mérkőzés kisvideói

2008.06.23. 17:19 Hormat

Korábbi „adósságunkat” törlesztjük ezúttal: a nyolc nappal ezelőtt sorra került, NB III, Alföld-csoport utolsó körében lejátszott Monor–Szigetszentmiklós „bronzmérkőzés” videós beszámolóját tekinthetik meg Kedves Olvasóink/Látogatóink. Monori sarokrúgás (20. perc) Pókfoci a monori kapu előtt (21. perc) Birtalan Barna elfutása (23. perc) Birtalan Barna beadásszerű lövése (24. perc) Monori szöglet (25. perc) Halgas István szabadrúgása (41. perc) Király András szabadrúgása (44. perc) Veszélyes monori szöglet (60. perc) Szigetszentmiklósi sarokrúgás (62. perc) Monori szöglet (68. perc) Monori szabadrúgás (70. perc) Szécsi Attila gólja (0–1, 80. perc) Szigetszentmiklósi trükkös szabadrúgás (84. perc) Tóth János meg nem adott gólja (89. perc)

Szólj hozzá!

EURO 2008, NEGYEDDÖNTŐ: SPANYOLORSZÁG–OLASZORSZÁG 0–0, TIZENEGYESEKKEL 4–2. Százhúsz perc szenvedés után spanyol viasz, olasz vigasz

2008.06.22. 23:31 Hormat

A torna eddigi talán leggyengébb mérkőzésén az összességében a sikerért többet tevő spanyolok ha tizenegyesekkel is, de megérdemelten jutottak az elődöntőbe

Csalódás.

Röviden, tömören ennyi, ami megállapítható kilencven perc játék után a talán leginkább várt spanyol-olasz csata tekintetében.

Szerencsére azonban volt még harminc perc hosszabbítás a gól nélküli első két felvonást követően, ami ígéretesen kezdődött.

A kilencven minutumról csak annyit, a spanyolok többet birtokol(hat)ták a labdát, mert az olaszok – talán a nagy meleg miatt – átadták a területet riválisuknak. Az persze más kérdés, hogy David Villa és Fernando Torres nem nagyon tudott mit kezdeni a labdákkal, már persze ha kaptak.

A csatára jellemző, hogy félórát kellett várni az első szögletre, ami persze csupán annyira volt veszélyes, mint Pierre Richard bankrablóként a Négybalkezes című francia moziban.

Nemhogy négybalkezesekről, négyballábasokról sem beszélhetünk a negyedik negyeddöntő előtt, hiszen klasszisok fellépése volt a vasárnapi, csakhogy a futómennyiség nagyjából annyi volt, amennyi egy átlagos magyar bajnokin, ami minden, csak nem túl hízelgő.

A legnagyobb lehetőség Buffon kapuja előtt adódott tíz perccel a kilencven letelte előtt, ekkor Senna távoli bombája kicsúszott Buffon kezei közül, ám óriási mázlijára – igaz, a jó csapatnak, illetve kapusnak van szerencséje – a bal kapufára csorgó labda után nyúlva megszerezte azt.

És akkor a hosszabbításról. Az első negyedóra nem hozott gólt, de csipkedték magukat a csapatok, helyzetek is akadtak. A második negyedóra kecsegtető olasz szabadrúgással indult, ám Grosso úgy rúgta el, ahogy egy harmadik ligás játékos. Pechjére ő volt az…

Cseppnyi bántás nincs ebben, de olyan gyenge volt a színvonal, mint Bud Spencer hosszútávfutásban. Momentán a pályán lévők többsége futott, csak a labdával bántak túlságosan óvatosan.

Hihetetlen, de igaz: Alessandro Del Piero játéklehetőséget kapott Donadonitól, holott formája alapján dukált volna a kezdőcsapat a Juventus ikonjának.

Nem egyszer felharsant a füttyszó, és érthető a több mint ötvenezer drukker értetlensége, hiszen a kedvencek nem tudásuknak megfelelően futballoznak. A véghajrában spanyol helyzet maradt ki, ám árulkodó ama tény, hogy majd’ tizenöt percenként találtak kaput a csapatok, a százhúsz minutum alatt összesen kilencszer (!) alakult ki kisebb-nagyobb izgalom.

Következhettek a tizenegyesek.

A spanyolok kezdtek, David Villa a jobb alsóba lőtt. Fabio Grosso következett, aki a jó irányba mozduló Casillas mellett a kapu jobb oldalába lőtt félmagasan. Cazorla a jobb alsóba lőtt, De Rossi félmagas, rosszul helyezett próbálkozását Buffon kiütötte.

2–1 a spanyoloknak!

Senna magabiztosan bombázott a léc alá, Camoranesi a bal felsőbe ágyúzott.

3–2-nél Güiza jöhetett, aki középre lőtt, Buffon védett!

Di Natale ugyanúgy elrontotta, mint Güiza.

Ha a spanyolok találnak, vége mindennek, illetve éppen, hogy nekik nem!

Cesc Fabregas pedig nem hibázott, továbblőtte a hispánokat a négy közé, ahol következhet a D-csoport derbijének visszavágója, azaz Oroszország–Spanyolország. 

Mint emlékezetes, az ezúttal „némasági fogadalmat” tevő David Villa mesterhármasával akkor könnyed ibériai diadal született (4–1).

Ha másnak nem is, lélektani előnynek megteszi.

1 komment

FÓKUSZBAN AZ EURÓPA-BAJNOKSÁG, NEGYEDDÖNTŐ: SPANYOLORSZÁG–OLASZORSZÁG ELŐTT. 2008-as bécsi szelet: Villával nyársalt olasz „felvágott”?

2008.06.22. 14:17 Hormat

A csütörtöki Németország–Portugália negyeddöntő után újabb rágós falat vár a kontinenstornát figyelőkre: vasárnap este latin rangadóra kerül sor Bécsben, ahol Spanyolország Olaszországgal meccsel a négy közé jutásért.

Villa, Villa és megint csak Villa.

A spanyolok immár négy találatnál járó ikonja nélkül ma már szinte elképzelhetetlen Luis Aragones nemzeti tizenegyének összeállítása, ami persze cseppet sem véletlen, ugyanis a D jelű négyes nyitótalálkozóján a Valencia támadója szinte egymaga intézte el mesterhármasával az immár négy közé jutó oroszokat (4–1), majd a svédek ellen a legjobbkor, az utolsó utáni percben esett találata három pontot jelentett (2–1) az ibériaiaknak. Aztán az utolsó körben a tartalékokra várt a százszázalékos mutató megtartása az Európa-bajnoki címvédő Görögország ellen, ami végül csak összejött (2–1).

Az olaszoknak momentán két okból is van miért tartaniuk David Villától. Egyrészt kitűnő formában van a csatár, másrészt márciusban, Elchében már randevút adott egymásnak a két alakulat, és Gianluigi Buffon egyhamar aligha feledi a hetvennyolcadik perc eseményét, amikor is a beadás után kifejelt labdát kapásból, irtózatos erővel zúzták kapujának jobb felső sarkába. Ugye, kitalálják? Naná, hogy Villa volt a „feladó”.

Természetesen nem szabad elfelejteni a Liverpoolt erősítő Fernando Torrest sem, mert a két legény alaposan megizzaszthatja a mostanság formán kívüli olasz védelmet.

Persze minden összecsapás más és más.

Bizonyítja ezt az is, hogy a Hollandia elleni gyalázat (0–3) után következett a Románia elleni szenvedés (1–1), ami lehetett volna látványosabb is, ha az amúgy olasz Fiorentinát erősítő Adrian Mutu a hajrában nem hagyja ki a tizenegyest.

Az utolsó körben jöhetett az élethalálharc a franciák ellen, amit három okból kifolyólag sikerült túlélni Itália legjobbjainak. Franck Ribery korai kiválását követően Eric Abidal piros lapot, no meg tizenegyest érően szabálytalankodott, és mert az AC Milan egyik legjobbja ritkán hibázza el az ilyen lehetőséget, máris vezetett Olaszország. Végül 2–0-ra győzött és holland segítséggel jutott tovább Roberto Donadoni csapata.

Ha az esélyekről kérdeznek, elvben azt írná az ember, az eddigi teljesítmények nyomán egyértelmű spanyol fölény és továbbjutás várható, de…

A „kékeket” sohasem szabad leírni, másfelől éppen tegnap este lépett pályára egy, a csoportmeccsek után százszázalékos teljesítménnyel, imponáló magabiztossággal továbblépő gárda (Hollandia), no meg egy háromgólos „zakóval” indító társulat. Láttuk, mi lett a vége.

Ma este a (közel)múlt ismétli önmagát.

Ismétli?  

SPANYOLORSZÁG–OLASZORSZÁG: Euro 2008, a számok tükrében

Összes gól: 8–3

Összes lövés: 58–41

Összes szabálytalanság: 62–48

Sárga lap: 3–8

Összes passz: 1639–1419

Sikeres passzok: 82%–75%

(Forrás: www.uefa.com)

Szólj hozzá!

EURO 2008, NEGYEDDÖNTŐ: HOLLANDIA–OROSZORSZÁG 1–3. Elhervadt tulipán

2008.06.22. 03:57 Hormat

A legendás James Bond-filmek második darabja 1963-ban készült Sean Connery főszereplésével (Oroszországból szeretettel), és bár negyvenöt esztendővel később Ausztriában és Svájcban aligha az Európa-bajnokság mérkőzéseit figyelné a 007-es ügynök, James Bond szerepét nyugodtan ráoszthatták volna Guus Hiddinkre. A szbornaja szövetségi kapitánya ismét kiváló stratégának bizonyult Hollandia ellen – hollandként…

Valami véget ért, valami elkezdődött.

Szombat este már a negyeddöntőben találkozott Hollandia Oroszországgal. Ezt csupán azért érdemes érzékeltetni, mert a narancsdresszesek korántsem annak megfelelően futballoztak.

Hol volt már az olaszok elleni parádé, a négy gól után érthetően megdermedt franciák látványa? Hol volt már a holland iskola?

Higgyék el, semmi túlzás nincs ebben, hiszen pazarul futballozott eddig az oranje, ám az egyetemi szintről általános iskolaira váltott Marco Van Basten alakulata.

A tét nagyságának megfelelően zajlott a játék az első félidőben, és amíg az oroszok a csoportmeccsek során fokozatosan fejlődtek, úgy tűnt, a hollandok „kifutballozták” magukat. Érthetetlen módon nem jutott szerephez Arjen Robben, és hogy a villámléptű labdarúgó mennyire hiányzott a „házigazdának”, azt jelzi ama tény, hogy a szbornaja volt sokkal kezdeményezőbb.

A második játékrész Pavljucsenko találatával „kezdődött”, ami még akkor is igaz, ha az ötvenhatodik minutumban született. Szemre is tetszetős akció után jutott vezetéshez Oroszország, és fél órán keresztül hiába próbálkoztak Van Basten fiai, nem kísérte szerencse megmozdulásaikat. A véghajrában aztán Ruud Van Nistelrooy amolyan nistelrooy-os gólt szerzett, így három negyeddöntőn félig-meddig túl a másodikat könyvelhette el az ember, amin hosszabbítás következhet.

A ráadás első negyedórájában szinte pályán sem voltak Sneijderék, az oroszok nem csupán kapufáig jutottak a gólszerző révén, de két alkalommal is csak a szerencse mentette meg Edvin Van der Sart és társait.

A hátralévő „félidőt” már nem meglepő módon erővel is jobban bírta a fehérmezes alakulat, nem úgy  az oranje a fokozódó nyomást: a száztizenkettedk és a száztizennyolcadik percben is közepet kezdhetett a „tulipános” gárda. Előbb Torbinszkij lőtt megalázó gólt, majd Arsavin tette ugyanezt.

Hollandia mutatott produkciója csalódás, nem úgy szombati riválisáé!

A látottak alapján nem kérdés, ez az orosz csapat sokra viheti még, a döntőbe jutása a tizenegyen belüli kiegyensúlyozott teljesítményeket látva (el)várható.

A fináléban pedig – óriási közhellyel élve – minden megtörténhet.

Valami véget ért, valami elkezdődött.

Szólj hozzá!

VÁLTOZÁS ELŐTT ÁLL A FOCI A KÖBÖN. Nyílt lapokkal játszunk!

2008.06.21. 19:34 Hormat

Aki látta, az előtt már úgy sem lehetnek titkaink: a közeljövőben, ha nem is Michael Jordan-szerűre, de „nagy dobásra” készül a Foci a köbön.

G-portal, extra, blog.

Sajnos vagy sem, a Foci a köbön elnevezéssel 2007. március 17-én életre kelő honlap a fenti három szolgáltatónál is „futott”, természetesen nem egy időben.

Mind közül – a visszajelzések alapján mindenképpen – az extrán létrejövő Foci a köbön oldal felelt meg a leginkább a közízlésnek, ám egy sajnálatos baki jelen sorok írójától elégnek bizonyult ahhoz, hogy minden a „múlt ködébe” vesszen.

Ezt követően itt, a blogon indult újra a Foci a köbön, ám büszkén állítható, mindez már nem sokáig lesz így.

Néhány nap múlva ugyanis – ifjabb Potoczki Tamás hathatós közreműködésének köszönhetően – útjára indul a remélhetőleg egyszer és mindenkorra végleges változat, mégpedig a lehető „legbarátságosabb” néven napvilágot látva.

Az oldal címe csupán ennyi: www.fociakobon.hu.

Remélhetőleg ugyanolyan szeretettel fogadják majd a pozitív változást Kedves Olvasóink, amilyen szeretettel mi írjuk a jelenlegit és a jövőbelit Önöknek, Nektek.

Addig is kívánunk kellemes időtöltést a nyárra, illetve jó szurkolást az Európa-bajnokság hátralévő részére.

Nem a nagyképűség mondatja velünk, de hisszük: ahogy az Eb, úgy a megújuló Foci a köbön portál is tartogat még meglepetéseket.

Horváth M. Attila, ifj. Potoczki Tamás

1 komment

FÓKUSZBAN AZ EURÓPA-BAJNOKSÁG, NEGYEDDÖNTŐ: HOLLANDIA–OROSZORSZÁG ELŐTT. Menü nem csak vegetáriánusoknak: holland narancs kontra orosz hússaláta

2008.06.21. 02:14 Hormat

A csoportmeccsek alapján ezt a kilencven (netán százhúsz?) percet is érdemes lesz végigülni: a százszázalékos Hollandia a legjobbkor szó szerint futballozó Oroszországgal találkozik.

Marco Van Basten irigyelt edző lett.

A holland szövetségi kapitány a korábban nem titkoltan klikkesedő válogatott háza táján rendet teremtett. Mert afelől kétség sem lehet: nem Wesley Sneijder cédéjén múlott, hiszen mint ismeretes, a klasszis középpályás engedélyt kért a kapitánytól, hadd spannolják magukat a fiúk a megmérettetések előtt az ő lemezére.

Eddig bevált a „taktika”, hanem aztán szombat este az eddiginél is nehezebb csaták várnak a narancsmezesekre.

Igaz, a halálcsoportból elsőként továbblépő brigád többek között Európa- és világbajnokokat vert tönkre, hiszen az olaszok elleni 3–0-át és a franciák felett aratott 4–1-es sikert egyhamar nem feledik – és persze nem csupán a taljánokról és a gallokról beszélünk ehelyütt.

A „vegyes” aztán nem kímélte Romániát sem (2–0), így százszázalékos produkcióval masíroztak a legjobb nyolc közé Ruud Gullit kései utódai.

A szakemberek szerint húsz év után újra révbe érhetnek a „tulipánosok”, ám az bizonyos, az oroszok nem adják olcsón a bőrüket. Pedig a spanyolok elleni kiütéses kudarc (1–4) után benne volt a pakliban, hogy kiesik a szbornaja, ám az öregfiúk-gárdára emlékeztető, nem mellesleg címvédő görögök (1–0) mellett a svédeket (2–0) is nullára győzték le, nem mellékesen az északiak ellen kiváló produkcióval rukkoltak ki.

A németalföldiek azonban pokoli erősnek tűnnek. Hogy szombaton késő este (éjjel?) ki érzi majd magát a pokolban, illetve ki a mennyországban, az hamarosan kiderül.

Ami bizonyos: a négy közé jutásért érdemes „meghalni”.

HOLLANDIA–OROSZORSZÁG: Euro 2008, a számok tükrében

Összes gól: 9–4

Összes lövés: 50–53

Összes szabálytalanság: 48–57

Sárga lap: 2–5

Összes passz: 1554–1292

Sikeres passzok: 80%–74%

(Forrás: www.uefa.com)

Szólj hozzá!

EURO 2008, NEGYEDDÖNTŐ: HORVÁTORSZÁG–TÖRÖKORSZÁG 1–1, TIZENEGYESEKKEL 1–3. (Török)mézédes siker

2008.06.21. 00:45 Hormat

Hihetetlen hajrá után a mentálisan jobb állapotban lévő török válogatott jutott a legjobb négy közé, így jövő szerdán Németország vár a „félholdasokra”.


Néha igazságtalan játék a futball.

Izgalomban nem volt hiány a kilencven perc során, ám igazi futballból vajmi keveset láthatott a szotyi és sörfogyasztó.

A horvátok amúgy lényegesen többet tettek a győzelemért, ám a bécsi közönség csupán kisebb-nagyobb lehetőségeket memorizálhatott, gól után nem örülhetett/bánkódhatott.

Láss csodát, a „harmadik felvonásban” az addig támadójátékból nem sokat mutató török nemzeti tizenegy volt kezdeményezőbb, egyre-másra alakult ki veszély Stipe Pletikosa kapuja előtt.

A hosszabbítás második tizenöt percében lélekben már mindenki a büntetőpárbajra készült, amikor a csereként beállt Ivan Klasnic a példaképéül bizonyosan Nikopolidiszt választó Rüstü hatalmas hibáját kihasználva fejelhetett a kapu jobb oldalába.

A korábban veseültetésen átesett kitűnő támadóról dicshimnuszokat zenghetett volna a szombati médiamunkások zöme, ám nem ez történt.

A százhuszonkettedik (!) minutumban az alig negyven perce pályán lévő Semih Sentürk egy kavarodást követően mesteri mozdulattal bombázott a jobb felső sarokba.

Csoda? Az.

A forgatókönyv innen fogva Hollywoodból is érkezhetett volna, hiszen a mentálisan láthatóan erősebb törököknek „állt a zászló” a „tizenegyes rúgó verseny” megkezdése előtt.

A lélektani előnyt elődöntőbe jutásra váltotta Fatih Terim gárdája. Már az elején rosszul indítottak a horvátok, ám amíg egy kézilabda meccsen mindennapos, ez Bécsben történelmi tett volt. Az „ötvenháromezerfejű” azt láthatta, hogy Luka Modric céltévesztése után Arda szerencsés góllal vezetéshez juttatja a törököket. Srna nem hibázott, ám Semih magabiztos lövése után Rakitic is kihagyta az elvben kihagyhatatlant. Hamit Altintop könnyedén váltotta gólra lehetőségét, majd Petric a tragikusból pozitív hőst faragott Rüstüből.

A négy közé jutottak a törökök, ám ha a meccs összképét vesszük alapul, a horvátok jobban megérdemelték volna az elődöntőbe kerülést.

Ám a csata ezúttal nem kilencven, hanem százhuszonkét percig tartott.

A török labdarúgók halotti poraiból való feltámadását sokadszorra csodálhatjuk meg az Euro 2008 során, úgyhogy lehet, igazságtalan játék a futball, de éppen ezért szép.

Szólj hozzá!

FÓKUSZBAN AZ EURÓPA-BAJNOKSÁG, NEGYEDDÖNTŐ: HORVÁTORSZÁG–TÖRÖKORSZÁG ELŐTT. Bilic és mosoly

2008.06.20. 21:00 Hormat

Nahát! Nihat? A törökök a csehek ellen duplázó labdarúgótól várják a „megváltást”, míg a horvátok elsősorban Luka Modricban bízhatnak a péntek esti negyeddöntő során.

Akár hátra is dőlhetne, de ne csodálkozzanak, ha nem teszi.

A vérében van a győzelem.

Slaven Bilic, a horvát válogatott egykori kitűnősége, jelenlegi szövetségi kapitánya talán maga sem hitte volna, hogy az immár négy között járó német nemzeti tizenegyet megelőzve a B jelű négyes első helyezettjeként „érkezik” majd a negyeddöntőbe.

Három meccs, kilenc pont.

Nagy kérdés, persze, hogy a kockás mezesek mennyit mutattak meg valós tudásukból.

Bármilyen hihetetlen, de a csoport nyitótalálkozóján, a társházigazda Ausztria elleni „két felvonásos tragédia” alapján sok jót nem lehetne írni a péntek este egyik főszereplőjéről, tudniillik bár Luka Modric korai tizenegyesével mindvégig vezettek a horvátok, az osztrák „kiscsapat” által nem egyszer úgy zavarba lehetett hozni a Josip Simunic irányította hátsó alakzatot, mint a viccbéli szőke nőt, amikor egyedül hagyják egy papírral, mindkét oldalán „Fordíts” felirattal.

Ki tudja, kinek kell ma este fordítania, az persze nagy dilemma, hogy törökről horvátra vagy éppen fordítva.

Slaven Bilic fiai azonban általános meglepetésre legyőzték a Nationalelfet (2–1), majd immár tét nélküli összecsapáson a lengyeleket (1–0) is, azaz mindösszesen egyetlen kapott góllal megúsztak kétszázhetven percet.

A török válogatott sikere – mert a negyeddöntőben való részvétel egyértelműen annak tekintendő – azonban nem jöhetett volna létre, ha nincs Petr Cech.

Az angol Chelsea és a cseh válogatott első számú cerberusa tudniillik kettejük élet-halál meccsén, kettő-egyes cseh vezetésnél Levente-gólt kapott, pedig nem is az a keresztneve. Az amúgy kitűnő kapus a vizes labdára fogta, hogy egy beadás szó szerint kiesett a kezéből, maradjunk annyiban, hiszi a piszi. Nihat mindenesetre jókor volt jó helyen, mi több, végül a győztes találatot is megszerezte, így érthető, ha tőle várja mindenki a csodát.

A csehek elleni három pont a továbblépést jelentette a „félholdas” gárdának, tudniillik a nyitányon papírforma-vereséget szenvedtek a portugáloktól (2–0), majd legyőzték Svájcot (2–1).  

Horvátország azonban pocsék kezdés ide, „két felvonásos tragédia” oda, esélyesebbnek tetszik.

Szomszédaink alighanem kiegyeznének a „két felvonásos vígjátékkal”, mi több, a szövetségi kapitány nevére utalva, ami egykor komoly alkotás volt Paul Newmannal, mára „megszelídült” formában vonzaná a közönséget.

Egyszerűen csak az lenne a címe, hogy Bilic és mosoly.

Euro 2008, negyeddöntő

HORVÁTORSZÁG–TÖRÖKORSZÁG

Ernst Happel Stadion, péntek, 20 óra 45. Vezeti: Rosetti (olasz)  

HORVÁTORSZÁG–TÖRÖKORSZÁG: Euro 2008, a számok tükrében

Összes gól: 4–5

Összes lövés: 40–31

Összes szabálytalanság: 31–33

Sárga lap: 7–10

Összes passz: 1234–1174

Sikeres passzok: 71%–71%

(Forrás: www.uefa.com)

Szólj hozzá!

EURO 2008, NEGYEDDÖNTŐ: PORTUGÁLIA–NÉMETORSZÁG 2–3. Élnek az esőben: remek alakítások után a Nationalelf lépett tovább

2008.06.19. 22:41 Hormat

Az első igazi meglepetés: az esélytelenebbnek tartott német válogatott voltaképpen könnyedén jutott túl a végső győzelemre is esélyes Portugálián a zuhogó eső ellenére, mégpedig remek, sokáig emlékezetes találkozón.
 
Öt perc alatt eldőlt.
Aki azt hiszi, hogy Cristiano Ronaldo úgy bolondította a német bekkeket, mint csinos fruska a nyálát csorgató ifjakat, az alaposan téved.
Ha nem is lefutballozta, de a huszonkettedik és a huszonhetedik minutumban elért Bastian Schweinsteiger és Miroslav Klose-góllal megnyugtató előnyre tett szert a fehér mezes brigád.
Hogy mi is történt valójában, talán még most sem tudják a portugálok, különösen az első találat lehetett demoralizáló. Ballack-Podolski volt a labda útja, majd a Nationalelf házi gólkirálya középre adása után „Basti” volt gyorsabb Ricardo Carvalhónál, majd kisvártatva a gólszerző beívelése után Klose mutatta meg, milyen „jó fej”.
Innentől kezdve másik mérkőzés kezdődött, igaz, „ezen” sem ülhetett a kispadra az eltiltott német kapitány, Joachim Löw. Közvetlenül a szünet előtt foghatta a fejét a szakvezető, mert (bal)szerencsés góllal szépítettek a luzitánok. A szélvészgyors Cristiano Ronaldo akár a MÁV reklámembere is lehetne, ezúttal azonban Lehmann-nak tett jó szolgálatot. A Manchester United üdvöskéjének bombája után a középre ütött labdára Friedrich későn mozdult, így Nuno Gomes – a spárgázva menteni próbáló Metzelder mellett – a német háló jobb oldalába lőtt.   
A folytatásban nem változott sokáig semmi, illetve mégis: tessenek megnézni a visszajátszásban, milyen remek színész válna Cristiano Ronaldóból. Friedrich az oldalvonal mellett buktatta az első számú kedvencet, aki amint észlelte, hogy a játékvezető látja, hangos jajgatásba kezdett.
Igyekezett a portugál egylet, mint egy eminens kisdiák, ám mindez kevés volt az üdvösséghez.
Sőt, amire nem sokan számítottak, egy gól és egy gólpassz után utóbbiból duplázott Schweinsteiger: egy beadás után a „Trabant” gyorsabb volt a „Ferreira-nál”, ezúttal Ballack küldte el „gyufáért” a luzitán bekket – igaz, értelme nem sok volt, már amúgy is égett a ház… –, könnyedén fejelt Ricardo hálójába.
A portugálok a sokkból lassan éledezve lövésekkel próbálkoztak, ám nagyjából annyi sikerélményük volt, mint parasztgyereknek a királyi udvarban.
A hátralévő időszak azonban hihetetlen izgalmakat tartogatott. A csereként beállt Helder Postiga magasra felugorva, senkitől sem zavartatva bólintott a német kapuba.
2–3.
A négy perces hosszabbítással együtt hét minutum volt hátra, ám a németek már kihúzták, sőt, Lukas Podolski révén helyzetük is volt tíz másodperccel a hármas sípszó előtt.
Berni csoda helyett bázeli csoda.
Hitték volna?
 
PORTUGÁLIA–NÉMETORSZÁG 2–3 (1–2)  
Gólszerző: Bastian SCHWEINSTEIGER (0–1) a 22., Miroslav KLOSE (0–2) a 27., Nuno GOMES (1–2) a 40., Michael BALLACK (1–3) a 61., Helder POSTIGA (2–3) a 87. percben

Szólj hozzá!

FÓKUSZBAN AZ EURÓPA-BAJNOKSÁG, NEGYEDDÖNTŐ: PORTUGÁLIA–NÉMETORSZÁG ELŐTT. Bázel „tornya”

2008.06.19. 19:48 Hormat

Az A jelű négyes első helyezettje és a B-csoport másodikja csap össze Bázelben az Euro 2008 első negyeddöntőjében, azaz Portugália Németországot „fogadja”.
 
Ha valaki a németek és a portugálok eddigi kétszázhetven-kétszázhetven perces produkciójából indul ki, nem kérdés, a legtöbben Cristiano Ronaldóék sikerére tennének fel jókora összeget.
Szó se róla, Luiz Felipe Scolari fiatal klasszisokkal teletűzdelt alakulata jól kezdett, hiszen Törökországot (2–0) és Csehországot (3–1) korántsem Benny Hillt idéző magabiztossággal intézte el, majd a társházigazda Svájc ellen „belefért” a 2–0-s kudarc.
Azt mondják, a németek „tornacsapatnak” számítanak, ám ha végignézzük Joachim Löw kapitány tanítványainak teljesítményét, bizony találunk benne kivetnivalót. Ha nincs Lukas Podolski, aligha jut tovább a Nationalelf, ám a „lengyel vendégmunkás” támadó éppen az „őshaza”, azaz a lengyel válogatott ellen muzsikált jól (2–0). Persze nem topformára kell gondolni, de mégiscsak győztek Franz Beckenbauer kései utódai. Az igazán nagy blama a horvátok ellen következett (1–2), így szégyenszemre az utolsó körben az addig szimpatikusan küzdő másik társházigazda, Ausztria ellen győzniük kellett Michael Ballackéknak, ami végül ha nehezen is, de a Chelsea klasszis középpályásának bomba-szabadrúgásgóljával összejött (1–0).
Ha van toronymagas esélyes, ezen a finálénak is beillő összecsapáson a portugálok annak tűnnek.
Lerágott csont, de tudjuk: a futball az a játék, amin végül a németek győznek.
A lehetőség adott a cáfolatra.
 
Euro 2008, negyeddöntő
PORTUGÁLIA–NÉMETORSZÁG
Bázel, csütörtök, 20 óra 45. Vezeti: Peter Fjördfeldt (Stefan Wittberg, Henrik Andrén)
 
PORTUGÁLIA–NÉMETORSZÁG: Euro 2008, a számok tükrében
Összes gól: 5–4
Összes lövés: 43–38
Összes szabálytalanság: 42–38
Sárga lap: 5–3
Összes passz: 1442–1520
Sikeres passzok: 76%–78%
(Forrás: www.uefa.com)

Szólj hozzá!

ROMÁNIA. Bár a válogatott Eb-csoportjában csupán harmadikként zárt, mindvégig versenyben volt a továbbjutásért

2008.06.19. 02:04 Hormat

Szégyenről szó sem lehet!
 
Egyszerre csalódottak és büszkék.
Románia a jelenleg is tartó, 2008-as Európa-bajnokság C jelű négyesében, az úgynevezett halálcsoportba kapott besorolást, és végzett Hollandia és Olaszország mögött, Franciaországot megelőzve a harmadik helyen.
 
Nem volt szép meccs, annyi szent.
Sehol egy látványos akció, nemhogy gólveszélyek sokasága.
El kell ismerni, a C-csoport nyitótalálkozója, a Románia–Franciaország (0–0) derbi méltán pályázhatna a kontinensviadal legunalmasabb meccsére.
Persze mindez akkor még aligha érdekelte a román küldöttséget. Megcselekedték, amit megkövetelt a haza. És miután az olaszok hatalmas pofonba futottak bele a nyitányon a hollandok ellen (0–3), rögvest átrendeződtek az erőviszonyok.
Érthető hát, ha sokan azt mondták, a második kör végén okosabb lesz mindenki.
Ma már tudjuk: nem így történt.
Nem, mert a románok méltó ellenfelei voltak a világbajnok olasz válogatottnak (1–1), sőt, ha egy-egy után az Itáliában légióskodó Adrian Mutu nem hibázza el a büntetőt, bombameglepetés születhetett volna. Az a bizonyos bomba azonban „egy kerülettel” odébb robbant.
Mert ki gondolta volna, hogy az első meccsen takaréklángon égő gallok egy szemkápráztató futballal kirukkoló holland válogatottól kapott négyessel küldik majdnem haza önmagukat (1–4), de ha Galliába nem is, padlóra biztosan.
Vajon hitte volna-e bárki is egy hónappal ezelőtt, hogy a lesajnált, Victor Piturca által remekül összerakott Románián múlik majd a két óriás továbblépése?
Illetve dehogy kettő, lévén a francia-olasz duóból csupán egy lép(het)ett tovább.
A harmadik játéknap előtt így festett a tabella: 1. Hollandia 6, 2. Románia 2, 3. Olaszország 1, 4. Franciaország 1 pont.
Nem túlzás, Adrian Mutuék életük meccsére készülhettek a „tulipánosok” ellen, ám ekkor még senki sem sejthette, hogy végül csupán riválisuk, de nem a kedvük lesz virágos.
Amíg a francia-olasz ütközet Franck Ribery sérülése és Eric Abidal kiállítása, no meg Andrea Pirlo tizenegyesből szerzett gólja miatt idő előtt eldőlni látszott, addig a románok nem sok jelét mutatták annak, hogy mindenáron győzni szeretnének.
Az első félidő nulla-nullával ért véget, ám a folytatásból tíz perc sem telt el, amikor a kispadról a kezdőbe varázsolt Klaas-Jan Huntelaar a tehetetlen védők mellett könnyedén lőtt Lobont kapujába. Ekkor a virtuális tabellán a kilenc pontos hollandok mögött a négy egységet „gyűjtő” olaszok álltak a második, azaz negyeddöntőbe jutást érő pozícióban.
Nemhogy a táblázat, a játék képe sem igen változott: végül az olaszok és a hollandok is még egy találattal vették el a vetélytárs kedvét, ám nem kérdés, Románia csalódást okozott híveinek.
Victor Piturca legénysége ott állt az álom kapujában, de a kilincset sehogy sem találták meg a játékosok. Azaz szégyenkezésre pusztán az eredményeket vizslatva nincs ok, ám a teljesítményt nézve lehet, hiszen szomszédaink pocsék meccsel kezdtek, és ami aligha biztató számukra, pocsék produkcióval is búcsúztak a kontinensviadaltól.  

Szólj hozzá!

TÖKÖL KSK: INTERJÚ HELGERT SZABOLCCSAL. Már nem vonzó az élvonal

2008.06.19. 01:01 Hormat

Józan ésszel rá aligha számított az ember.
Ha az egykori békéscsabai sikeredző, Pásztor József vagy a csupa szív Csató-testvérek érkeztek volna, nem lepődünk meg.
Szigetszentmiklósi lakosként persze nem olyan hihetetlen a megjelenése a Szigetszentmiklósi TK öltözőfolyosóján, ám ő nem a hazaiakkal diskurál, hanem a vendégekkel a Békéscsaba elleni fontos összecsapás előtt.
Helgert Szabolcs a régi ismerősök miatt választotta alig másfél hete az NB III, Alföld-csoport rangadójának első félidejét, ám az NB II, Keleti csoportban újoncként bennmaradó Tököl KSK hátvédje a várva várt csata előtt a Foci a köbönnek is szentelt időt. 
 
Nagy kő esett le a szívükről?
– Azt mondom, miután edzőváltás történt, megváltozott a csapat játéka és stílusa. Az eredmények önmagukért beszélnek – felelte Helgert Szabolcs. – Az új mesterrel hét győzelmet szereztünk, hazai pályán csupán egyszer szenvedtünk vereséget, mégpedig a bajnok Kecskeméttől. Véleményem szerint teljesen megérdemelten maradtunk benn az NB II-ben, különösen a második félév alapján.
 
Bevallom, idén csupán egyszer láttam a Tökölt élőben, az is felkészülési találkozó volt. Azon a február tizenharmadiki napon a Ferencváros szigetszentmiklósi vendégjátéka után a RAFC-ot fogadták. És bár hangsúlyozom, előkészületi mérkőzés volt, kívülről mégis úgy tűnt, mintha nem lenne rendben minden a csapat körül.
– Teljesen jól látta az egészet. Nem csak azon az egy mérkőzés, volt még több olyan edzőmeccsünk, amely nem volt a rangunkhoz méltó. Egyrészt alacsonyabb osztályú csapatokkal játszottunk, a másik meg az, hogy fásult, enervált együttes benyomását keltettük azokon a találkozókon. Ahogy mondtam, az edzőváltás nagyon jót tett. A RAFC elleni mérkőzés után nem volt semmiféle fejmosás. Lehet, hogy az edzések hatása is kijött rajtunk, fáradtak voltunk, de erre nem szabad fogni. Voltak nagyon nagy egyéni hibák azokon a meccseken, de ez benne van. Az egész őszi idényünk volt. Kilenc pontot szereztünk fél szezon alatt, ez pedig rányomta a bélyegét a felkészülésre is. Fejben abszolút nem voltunk ott. Fizikailag nem volt gondunk a tavasszal, mert egyenrangú partnerei voltunk még a Kecskemétnek is. A pedagógia azonban sokat jelent egy labdarúgónak. Minden emberrel máshogyan kell bánni, és azokon a mérkőzéseken, a felkészülés alatt is elhangzottak olyan szavak a játékosok felé, amit nem kellett volna. Ezeket én nem szeretném kommentálni. Aztán jött az új tréner, aki mind pedagógiailag, mind szakmailag más volt, ami az eredményekben is megmutatkozott.
 
Csak annak köszönhető a látványos javulás, hogy felfrissült a csapat Gyimesi László érkezésével? Csupán azért kérdezem, mert Kurucsai Milán, Mojzes Róbert, Kása Tibor, Gasparik András vagy Vejmola Tamás másodosztályú rutinnal felvértezve segítséget jelenthetett és jelentett is.
– Erre azt felelem, hogy az ősszel az első öt fordulóban hét pontot szereztünk. Akkor még nem voltak itt a kecskemétiek, tehát elvben adva lett volna a lehetőség a további jó szereplésre is. Sokat jelentett nekünk ez a néhány játékos, plusz még Medgyesi József érkezése a Ferencvárostól. De ha már itt tartunk, éppen a kecskeméti találkozót említeném, ahol a kölcsönbe érkezők nem is játszottak, és talán a nyolcvanadik percben rúgta a győztes gólt a KTE. A játékosok hozzáállása is megváltozott a második félévre, de nemcsak nekik köszönhetően, mert ez összetett dolog. A szurkolók is máshogy viszonyultak a csapathoz, mert nem mindegy, ugye, hogy egy fél szezon alatt szerzel két győzelmet, aztán a szurkolók is elpártolnak tőled. Úgy kezdtük a tavaszt, hogy három-nullára nyertünk az Orosháza ellen, így egyből mellénk állt a közönség. Még egyszer mondom, sokat jelentettek az érkezők, de az úgymond régi játékos kerettel is sokkal több pontot kellett volna szereznünk. Ettől függetlenül hozzá kell tennem, tisztelem, becsülöm Leskó Zoltán munkáját, mégiscsak kétszeres bajnokcsapatot csinált, azaz látszik, honnan hová vitte a Tökölt. Azt is azért tudni kell, hogy amikor NB II-esek lettünk, nem változott meg úgy az anyagi háttér, ahogy azt sokan várták volna, szóval nincs kolbászból a kerítés. Amiből tudunk, abból gazdálkodunk.
 
Ezerkilencszáznyolcvanegyes születésű, azaz ereje teljében lévő sportember. Milyen tervekkel vág neki az elkövetkező éveknek?
– Mindenféleképpen szeretnék maradni Tökölön, nekem szívügyem ez a klub. Ötödik éve itt játszom, kétszeres bajnokcsapat tagja vagyok. Ezért is tartottam fontosnak, hogy bennmaradjunk. A szurkolók, a szertáros néni és a pályamunkás is hozzátett valamit ehhez a sikerhez. Szeretnék több NB II-es szezont lehúzni, hiszen ahogy ön is mondta, még csak huszonhét éves vagyok, érzek magamban annyi erőt, hogy három-négy évig bőven futballozzak. Egy stabil másodosztályú csapatot is kialakíthatunk a jövőben, és itt meg kell említenem az elnök urat, Nagy Bélát, aki nélkül ez nem jött, nem jöhetett volna létre. Ő az, aki megteremti a feltételeket. Mert az nagyon fontos egy játékosnak, hogy amit igérnek, azt betartják, azaz rendezett a háttér. Ez pedig a Tökölre abszolút igaz.
 
Messze járok az igazságtól, ha azt állítom, ami az NB I-ben a REAC, az az NB II-ben a Tököl? Tehát keveset kapnak, de azt időben?
– Így van. És szerintem ez is a jövő. Nem kell elszállni, mert sok klub igérgetett már annyi mindent.... Ha nincsenek betartva, a játékosok ezáltal nincsenek motiválva, akkor az semmit sem ér. Láttunk erre elég példát, említhetem itt a kizárt Sopront, de Orosházán is gondokról hallottam, miszerint nem kapták meg azokat a pénzeket a futballisták, amit megigértek. Meg is lett az eredménye, hiszen kiestek. A realitások talaján kell maradni. Mindig azt mondtam, amikor bajnokok lettünk a megyében és az NB III-ban is, az, hogy aranyérmet szereztünk, ötven százalékban a csapatközösségnek köszönhető, negyven százalék a vezetőké, tíz százalék pedig a szurkolóké, pályamunkásoké, akik tudják segíteni az együttest, motiválni a játékosokat. Nálunk nincsenek irreális fizetések, sőt, a fél csapat amatőr. Illetve mindenki az, mert a futball mellett dolgozunk. Jó példa lehet ez az összes második vonalbeli egyletnek, persze itt nem a Kecskemétre gondolok. Mert a KTE az NB I-et megérdemelte, nagyon jó csapatról van szó, le a kalappal előttük.
 
Ugyanez elmondható a Tökölre is. Mikor kezdik a felkészülést?
– Július elsején. Tegnap volt az utolsó edzésünk (a beszélgetés június 7-én készült – a szerző), egy bankettet csináltunk, átbeszéltük a múltat, és a jövőről is szót ejtettünk. Úgy néz ki, lesznek változások, az elnök úr elmondta, hogy megpróbálják együtt tartani a keretet. Az biztos, hogy az utánpótlásunk szempontjából egy kisebb füves pályát szeretnénk. Mert azt tudni kell, hogy az NB II-ben sajnos egy pálya kevés.
 
Maximálisan egyetértünk, ám van olyan hely, ahol a több is „sok”.
– Például Budakalász, amelynek gárdája kiesett az NB III-ból. Volt NB II-es csapata a BMSE-nek. Fölment, aztán le, most a megye-egybe. Itt nincs ingadozás, ezért jár köszönet az elnök úrnak. Lehet, hogy nélküle most mi is a megye-kettőben lennénk és arról beszélnénk most. De nem erről diskurálunk, mert hála Istennek, van egy ilyen ember. Persze mellette többen dolgoznak a csapat sikeréért, így Gindl Istvánt is meg kell említenem.
 
Az imént az utánpótlásról beszélt. Csak nem a sok helyütt mostohagyereknek tartott területen dolgozik?
– A tököli általános iskolában vagyok testnevelő tanár, mellette pedig edzéseket tartok a tizenöt éveseknek. Ezért nagyon nehéz egy ilyen kisvárosban négy utánpótlás-csapatot elindítani. Mennyiségre is, így érthető, hogy minőségről nem is nagyon tudunk beszélni. Ahhoz külön futballiskolákat kellene létesíteni. Tudnék mondani NB III-as csapatokat, akár a Békéscsabát, ahol fociiskolák vannak. Pedig eddig csupán NB III-as gárdája volt. Jövőre lehet, hogy találkozunk, de mondom, náluk régóta működik ez. Ez lenne a jövő nálunk is, ha több évet töltünk el az NB II-ben. Meg hát voltak gondjaink a pálya minőségével. Az elnök úr tett már lépéseket egy új, füves játéktér ügyében, azt pedig a gyerekek nevében is mondhatom, nagyon örülnénk neki. A huszonegyedik században egy műfüves pálya téli időszakra nagyon jó,. Ugye, itt készültünk Szigetszentmiklóson, és főleg egy második vonalbeli gárdának ez elengedhetetlen.
 
Kazincbarcikai illetőségű, ám kétezer-egyig a Vasast erősítette. Azon a nyáron azonban Hajdu Attilával, Pető Tamással, Kabát Péterrel, Zováth Jánossal vagy éppen Tiber Krisztiánnal együtt ön is távozott Angyalföldről. Van bármilyen kapcsolata a fővárosiakkal?
– Igen, van, hiszen játszottunk itt, Szigetszentmiklóson egy edzőmérkőzést, akkor találkoztam Tóth Andrissal, a csapatkapitánnyal. A mostaniak közül Sowunmi Thomast meg Pandur Petit ismertem, vele ifjúsági válogatottak voltunk. Kellemes emlékem fűződik ehhez, hiszen annak idején Horvátországban tornát nyertünk. Jó a kapcsolatom velük, Tóth Andrissal például a második félidőt végig beszélgettük.
 
Nyugtasson meg: ugye, nem a pályán?
– Nem, nem, nem, természetesen azon kívül. (mosolyog) Nekem szívügyem a Vasas, nagyon szerettem ott játszani. Amikor eljöttem Angyalföldről és Rákospalotára igazoltam, akkor megszűnt a futballcsapat. Számomra öröm, hogy most rendezett klubnak számít a Vasas, megmondom őszintén, nem csak azért kedvencem, mert ott is játszottam. Tudja, a szüleimtől kezdve mindenki Vasas-szurkoló. Stabil, tagja az NB I-nek és ez nagyon jó. Komjáti András, majd Bozsik Péter volt az edzőm a piros-kékeknél, míg Kozma Istvánnal fél évet együtt futballoztam Budafokon. Illetve, várjon csak... Aranyossal is együtt játszottam, Imre is az utánpótlásnál edzősködik.
 
Olyan lelkesen mesél, mintha az NB I-ben futballozna. Az élvonal nem is érdekli?
– Vonzónak tartom, mert megtiszteltetés játszani a magyar élvonalban, de tudva azt, mi uralkodik ott... Koromtól függetlenül jól érzem magam az utánpótlásban, szeretem a munkámat. Most szeptembertől valószínűleg véglegesítenek az iskolában, így nagyon meggondolnám, hogy feladnám-e ezt a biztos egzisztenciát. Sőt, tudja mit? Azt mondanám, amit a pályán teszek: nem adnám fel!
 
EZ VOLT AZ ÉV(AD)
 
Az alábbiakban felsoroljuk a Tököl KSK 2007/2008-as évadban elért eredményeit és gólszerzőit, valamint utánanéztünk annak, hogy interjúalanyunk, Helgert Szabolcs mikor lépett pályára.
 
1. forduló: Szolnoki MÁV (otthon) 2–1
Gólszerző: Kiss Péter, Palásti Sándor
(Helgert Szabolcs végig játszott)
 
2.: Orosháza (idegenben) 0–2
(Helgert Szabolcs végig játszott)
 
3.: Makó (o) 1–1
G: Hamar István
(Helgert Szabolcs végig játszott)
 
4.: Bőcs (i) 2–5
G: Kiss Péter (2)
(Helgert Szabolcs végig játszott)
 
5.: Mezőkövesd (o) 1–0
G: Hamar István
(Helgert Szabolcs végig játszott)
 
6.: Kecskemét (i) 1–5
G: Lakics László
(Helgert Szabolcs kezdőként 16 percet játszott, Hajecz Zoltán váltotta)
 
7.: Tuzsér (o) 0–1
(Helgert Szabolcs végig játszott)
 
8.: BKV Előre (o) 0–3
(Helgert Szabolcs végig játszott)
 
9.: Jászberény (i) 0–0
(Helgert Szabolcsot nem nevezték)
 
10.: Ceglédi Vasutas (o) 0–1
(Helgert Szabolcs kispados volt)
 
11.: Baktalórántháza (i) 1–2
G: Kiss Péter
(Helgert Szabolcsot nem nevezték)
 
12.: Ferencváros (o) 0–4
(Helgert Szabolcs a 74. percben lépett pályára Váradi Róbert helyett)
 
13.: Kazincbarcika (i) 0–2
(Helgert Szabolcs a második félidőben lépett pályára Hajecz Zoltán helyett)
 
14.: Vecsés (o) 1–1
G: Radnics László
(Helgert Szabolcs végig játszott)
 
15.: Vác-Újbuda (i) 1–6
G: Vedres Zoltán
(Helgert Szabolcs végig játszott)
 
16.: Szolnoki MÁV (i) 0–2
(Helgert Szabolcs kispados volt)
 
17.: Orosháza (o) 3–0
G: Semsei Mihály (2), Gasparik András
(Helgert Szabolcs végig játszott)
 
18.: Makó (i) 0–2
(Helgert Szabolcs végig játszott)
 
19.: Bőcs (o) 2–1
G: Gasparik András, Semsei Mihály
(Helgert Szabolcs a 30. percig játszott, Demény Norbert váltotta)
 
20.: Mezőkövesd (i) 2–0
G: Kása Tibor (2)
(Helgert Szabolcs végig játszott)
 
21.: Kecskemét (o) 0–1
(Helgert Szabolcs végig játszott)
 
22.: Tuzsér (i) 2–1
G: Gasparik András, Kása Tibor
(Helgert Szabolcsot nem nevezték)
 
23.: BKV Előre (i) 0–4
(Helgert Szabolcs végig játszott)
 
24.: Jászberény (o) 1–0
G: Gasparik András
(Helgert Szabolcsot nem nevezték)
 
25.: Ceglédi Vasutas (i) 1–2
G: Kurucsai Milán
(Helgert Szabolcsot nem nevezték)
 
26.: Baktalórántháza (o) 2–0
G: Demény Norbert, Gasparik András
(Helgert Szabolcsot nem nevezték)
 
27.: Ferencváros (i) 1–1
G: Kurucsai Milán
(Helgert Szabolcsot nem nevezték)
 
28.: Kazincbarcika (o) 1–0
G: Gasparik András
(Helgert Szabolcsot nem nevezték)
 
29.: Vecsés (i) 1–2
G: Gasparik András
(Helgert Szabolcsot nem nevezték)
 
30.: Vác-Újbuda (o) 2–2
G: Kurucsai Milán (2)
(Helgert Szabolcsot nem nevezték)     

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása