Lehetett volna ez egy fogadás is, mivel rendkívül elegánsan várta, kit rendel melléjük a sorsolás.Máté Sándor, a VABU Pest megyei II. osztályban listavezető Biatorbágy trénere azonban hétfő délután a Pest Megye Labdarúgó Szövetségbe volt hivatalos, ugyanis a hét záporos-zivataros első napján került sor a Pest Megyei Kupa negyeddöntőinek sorsolására.
Ott ült a konferenciateremben, de cseppet sem tűnt izgatottnak.
Alighanem úgy volt vele, ha esik, ha fúj, csapata amennyiben a maximumot adja, bárki ellen veszélyes lehet a Viadukt.
A „bárki” végül a Pest megyei I. osztály leendő aranyérmese, a Dunaharaszti MTK lesz.
A szűk, mondhatni családi körben megrendezett sorsolás után beszélgetésre invitálta honlapunk a mestert, aki készségesen állt a Foci a köbön rendelkezésére. Ám még mielőtt lehuppantunk volna a kényelmes bőrfotelbe, felhívta a fiát, álljon oda a személygépkocsija elé, mert a parkolójegye csupán fél hatig érvényes. Aztán ha jönne az ellenőrzés, mondja azt, hogy elment pénzt váltani.
Először is: remélhetőleg a tisztelt ellenőr urak kivételesen nem olvassák oldalunkat, másodszor pedig, ha csapata is ennyire fifikás, aligha lesz könnyű dolga jövő szerdán a DMTK-nak.
– Csupán alig negyedórája derült ki, hogy a Biatorbágy a Dunaharasztit fogadja a Pest Megyei Kupa negyeddöntőjének május tizennegyediki játéknapján. Mi a véleménye az ellenfélről és mennyi esélyt lát a továbbjutásra?– Ebben a szakaszban már nem számítottunk könnyű ellenfélre – felelte Máté Sándor. – Voltak elképzeléseink, hogy kivel lenne a legjobb találkozni, de itt már nagyon jó csapatok vannak. Szívesen játszottunk volna a Monorral. A Dunaharasztit én személy szerint nem láttam, nem ismerem, így nem tudom, milyen játékerőt képvisel. Mindenesetre nem kaptunk könnyű ellenfelet.
– Százalékban azért ki lehet fejezni az esélyeket?
– Ki lehet fejezni, mert én mindig is úgy gondolom, mindegy, milyen osztályban játszik egy csapat, ha kupameccsről van szó, mindig ötven-ötven százalékról beszélhetünk. Egy kupameccs mindig más, mint egy bajnoki. Most is lehet mondani, hogy ez az ötven százalék nekünk fennáll, és azt is tudom, hogy nagyon jó képességű csapatunk van. Ha nagyon odafigyelünk és nagyon jól játszunk, az ötven százalékot meg lehet toldani egy picit. De nem azért, mert előre innánk a medve bőrére, csak bízom önmagunkban.
– Bár a Dunaharasztit is megannyi rutinos labdarúgó alkotja, jelenthet-e valamiféle pluszt, hogy Mónos Tamás, Zombori Zalán vagy Wukovics László Biatorbágyon futballozik? Nyílván számol velük, ezért ott lesznek a pályán jövő hét szerdán.
– Nagyon bízom benne, hogy ez nem jelenthet problémát, mert amikor elvállaltam ezt a munkát, úgy akartam dolgozni, hogy nem azt néztem, hogy megyei másodosztályú csapatról van szó, hanem van egy gárda, amelynek vannak feladatai, azokat pedig meg kell oldani. És ha mérkőzésről van szó, akkor a játékosnak meg kell próbálnia megoldani, hogy ott legyen a meccsen, és ezt, hál’ Istennek, be is tartották eddig a futballisták. Azt tudom, hogy Dunaharasztiban nagyon sok rutinos játékos alkotja a keretet, sőt, az eredményeiket látva az is biztos, hogy NB III-as szintű együttessel fogunk találkozni. De hát mi sem vagyunk gyengék, én is bízom a tapasztalt labdarúgóimban.
– A tavaszi szereplést tekintve milyen kép alakult ki önben? Vegyesek a benyomásai?
– Nem, egyáltalán nem vegyesek a benyomásaim. Amire számítottam, annál többet kaptam. Nagyon ráérzett a csapat, hogy Biatorbágyon a közönség mindenféleképpen igényli a megyei első osztályt, de ugye mindig vannak buktatók. Az nem baj, hogy – mint például a múlt hétvégén – vereséget szenved a csapat, hogyha az a vereség időben érkezik. Úgy gondolom, hogy most ez időben érkezett, de ezt mi nem reagáljuk túl, nem foglalkozunk vele. Csak előre nézünk, és mindenképpen szeretnénk megnyerni a bajnokságot.
– Azt mondja, jókor jött ez a peregi pofon. Valahol a lelke mélyén számított rá?
– Nem, nem számítottam rá, mert régóta edzősködöm, és az én mentalitásom nem engedi meg a vereséget. Nem tudok veszíteni. Minden mérkőzésre úgy megyek, hogy lehet akár öt osztály is a különbség, akkor is azt szeretném, hogy nyerjen a csapatom. A kudarcra sohasem számítok, de amikor egyet, kettőt, hármat alszom rá, reálisan értékelve azt mondom, van olyan vesztes meccs, ami szükségszerű.
