Ennek a csapatnak van stílusa.
Nem csoda mindez, hiszen a korábbi huszonnégyszeres válogatott kispesti kedvenc, Dajka László a Dabas edzője.
Szombaton az első félidőben előnyt is szerezhetett volna a Pest megyei rangadón a vendégcsapat, ám hogy nem tette, csak önmagát okolhatja.
Aki megtekintette honlapunk „Tévé a köbön” rovatában a mérkőzésen készült felvételeket, az láthatta, az első félidő a Dabasé, a második egyértelműen az SZTK-é volt.
Igaz, a dabasi legénységnek jóformán mindegy volt az eredmény, hiszen vérmes reményeik már nem lehetnek Vass Norbertéknek, igaz, a jövő évi keret kialakítása miatt fontos háromszor kilencven perc vár még a fiúkra. Már csak azért is, mert a közelmúltban a zuhanyhíradó szerint egyikőjüktől majdnem megvált a vezetőség, ám a tehetséges fiatalember nem teljesített rosszul Szigetszentmiklóson.
Aligha véletlen, hogy a jól helytálló, ám helyzeteit eltékozló Dabas edzője cseppet sem tűnt elkeseredettnek szombat délután.
– Legutóbb tavaly májusban láttam csapatát, és minő véletlen, akkor a RAFC, míg most a Szigetszentmiklós otthonában szenvedtek minimális különbségű, egy-nullás vereséget.
– Ezt úgy értékelném, hogy többet ne jöjjön – nevetett Dajka László, a Dabas szakvezetője húsz perccel a szombati, Szigetszentmiklóson megvívott bajnoki után. – Egyébiránt A nagy melegben fegyelmezetten és sokkal taktikusabban futballoztunk, mint a hazai csapat.
– Igen ám, csakhogy ezt a játékot gólra játsszák, ami még akkor is igaz, ha tudjuk, ez a Dabas más, mint a tavalyi. És bár a jelenlegi tabellán nem tükröződik, az ezt megelőző tizenegy meccsen huszonhárom pontot szereztek, ami nyilván annak is köszönhető, hogy saját szája ízére formálta a gárdát.
– Világos. Azt kell, hogy mondjam, az elmúlt félévi és a mostani Dabas között nagyon nagy a különbség. Eleve játékosállományban, mert két félév alatt ki kellett cserélni a keretet, nekem ez a véleményem. Jelen pillanatban van egy szűk, de nagyon jó állomány. Ha a bajnokság most kezdődne, és rendelkezésemre állna mindenki, akkor biztos, hogy az első négyben vagyunk. Jelen pillanatban azonban nem az első négy között, hanem kevesen vagyunk. Most tizenegy felnőttjátékosom volt és három ifista ült a padon, tehát a cserékkel már nem nagyon tudtam variálni. A csapat taktikai, fegyelmezett játékával elégedett voltam, de a végjátékra nem tudtunk úgy összpontosítani, ahogy kellett volna. Jelen pillanatban nekünk nincs se le, se föl a tabellán, de ebből is próbálunk tanulni egy kicsit. Meg hát hozzá kell tennem, a tizenhárom-tizennégy fős szűk keretünkben van egy Mészáros Attila és egy Vass Csaba, akik nagyon-nagyon hiányoztak. Velük vagyunk kompletten, de így is megtett mindent a csapat.
– Melyik volt a tavasz során a legjobb kilencven percük?
– Inkább azt mondanám, hogy mi mostanában nagyon sok jó meccset játszottunk. Négy-nulla, öt-egy, négy-egy, három-nulla, és ezek idegenben. Algyőn, Szegeden, aztán otthon is. Most nyerőbb típusú játékosokkal rendelkezem, mint korábban. Fegyelmezettek, próbálják betartani, amit megbeszélünk, ám sajnos ez azért mégiscsak az NB III. Itt ha tíz játékosból kettő-három dekoncentrált, az sajnos eldönthet egy mérkőzést, úgy, mint ma is. Ma Namuquita Roland megnyerhette volna a mérkőzést már az első félidőben. De nem rá verjük a mérkőzést, mert a csapat nyer, a csapat veszít. Hogyha Ricsi (Ráthy Richárd – a szerző) egy kicsit jobban koncentrál a kijövetelnél, amikor kaptuk a gólt, akkor lehet, hogy marad az eredmény, mert igazából, amikor kihagytuk a helyzeteket, még egy nulla-nullás meccsnek ígérkezett. Lehetett persze érezni, hogy aki gólt talál, az megnyeri a mérkőzést. Ez most a hazai csapat volt, úgyhogy én nem tudok mást csinálni, mint gratulálni a nagyon szép sorozatukhoz.
– Azt hallani, sokfelé hívják. Mi várható a továbbiakban?
– Nálunk majd leül a vezetőség, kiderül, jövőre mit akarnak, mert ezt a keretet össze kellene tartani. Ha két-három emberrel meg tudnánk erősíteni, akkor még akármilyen gondolataink is lehetnének. Ez egy picit talán emelné a büdzsét, ezt majd ők eldöntik, aztán majd meglátjuk, hogy utána mi történik.
– A hangjával nincsen probléma, ezt nem csupán én tapasztaltam a pálya szélén, de a játékosai is. Nemrégiben azonban újra visszatért a pályára, hiszen a korábbi honvédosok remek meccset vívtak a brazilokkal.
– Csodálatos érzés volt. Az az igazság, ahogyan megszervezték, le a kalappal mindenki előtt. Utoljára vörös szőnyegen az ezerkilencszáznyolcvanas években sétáltam, úgyhogy tényleg azt kell, hogy mondjam, a szervezés kitűnő volt. Sajnos az ellenfél is az volt, ebben az időszakban azért már sokat számít öt-nyolc év, de azt mondom, hogy helyt álltunk. Nagyon élveztem, de abban nem vagyok biztos, hogy még egyszer össze tudunk jönni, mármint játszani, mert egyesek nagyon „kifelé” mennek, mi több, már én sem vagyok fiatal. Nagyon szép, csodálatos emlék volt, olyan, amiért érdemes volt visszatérni a felújított stadionba. Megvan a mez is emlékbe, Ricardo Rocháé, de persze a sajátomat is eltettem…
Az elmúlt játéknapon a Nándori – Juhász, Pintye, Szentandrási, Radnai – Bagó, Kóródi, Tóth Z., Schiff – Lékó, Szili (László) összetételben futballozó II. Kerület 3–0-s félidőt követően 7–0-s, kiütéses vereséget szenvedett az ezüstérmes, Katzenbach Imre játékos-edző által dirigált, többek között Plókai Attilát, Grezsák Zsoltot és Holló Richárdot is a keretében tudó RKSK-tól.
