A 22. fordulóból elhalasztott csütörtöki bajnokin a Jászapáti a Turát látta vendégül. Berla Attila csapatába a keddi, Szigetszentmiklóson pályára küldött kezdő tizenegyben volt változás, hiszen visszatért Senyviczky Károly, Nagy Csaba, Less Krisztián, Szűcs István, illetve ezúttal az első perctől a gyepen volt Garai Gábor.
Az első félidő végén bár vezetett a TVSK, a folytatásban elég volt öt perc kihagyás, hogy Kotula László igazolja harmadosztályú klasszisát, és előbb egy szabadrúgás, majd egy akció végén bevette Nagy Gábor kapuját.
A hátralévő huszonöt percben a Tura mindent megtett az egyenlítésért, ám a hazaiak a szerencsével sem álltak hadilábon.
Meglehet, sokan bundát kiáltanak – tudjuk jól, vannak ilyenek, ráadásul a Pest megyeieknek már nincs szükségük a pontokra, míg a Jászapátinak életbevágóan fontos –, de akik valamennyire is ismerik a vendégek keretének tagjait, azok tudják jól, hogy mindez elképzelhetetlen.