HTML

Foci a köbön

Foci a harmadikon

Friss topikok

Linkblog

SZIGET(SZENTMIKLÓS)I VESZEDELEM, AVAGY ELTÁVOLÍTÁSOM TÖRTÉNETE. Történet az ügyvezetőről, aki nem ismeri a korrektség fogalmát, és aki fizetés helyett csak ennyit mond: „sajnálom, így alakult”

2008.06.29. 23:45 Hormat

Hívták már Gumimacinak is. Amikor ismerősömtől megkérdeztem, hogy talán azért-e, mert olyan kedves lény, mint a Walt Disney-mese rajzfilmfigurái, hűvösen csupán ennyit felelt: „Azért, mert olyan a testalkata, másrészt nincs gerince, elvégre gumiból van". Azt firtattam ezután, vajon volt-e valami nézeteltérése vele, ám erre már nem jött válasz. Egy biztos: ma már nem kérdeznék rá…

Három dolgot szeretnék előrebocsátani már az elején. Egyrészt az alábbi „nyílt levél” célja nem a „sírás-rívás”, hiszen aki ismer, az tudja, rám ez egyáltalán nem jellemző. Másrészt pedig nem kívánom minősíteni azt a személyt, akiről szó van, illetve lesz az alábbiakban, és nem azért, mintha nem lenne meg róla a kialakult véleményem, ám sértegetésnek, vagdalkozásnak nincs értelme. Minősítse őt a Kedves Olvasó, ha akarja, én nem teszem. Harmadrészt arra szeretném felhívni a klubnál lévő sportolók és dolgozók figyelmét, hogy a jelek szerint ennél az egyesületnél az alábbiak bárkivel, bármikor megtörténhetnek…

A történet dióhéjban annyi, hogy 2008. januárjától a Szigetszentmiklósi TK honlapját szerkesztettem. Azt hiszem, a Csepel-szigeti klubon belül sikerült mindenkivel jó kapcsolatot kialakítanom, a büfésnőtől kezdve az utánpótlásedzőkig, nem beszélve a játékosokról. Kezdetben nem is volt gond, ám 2008. decemberében, a karácsonyi ünnep előtt, „fizetésosztáskor” a borítékomban egyharmaddal kevesebb pénz volt, mint aminek lennie kellett volna. Az együttes egyébként egyik legjobb, legprofibb mentalitású játékosa adta oda azzal az üzenettel, hogy „A Tamás jövő héten találkozik veled és odaadja a többit”.

Szegény futballista szabadkozott, holott nem neki kellett volna…

Mit ad Isten, az elkövetkező héten az ügyvezető nem jelentkezett. Ha hívtam, nem vette fel. Ez így ment napokig, mígnem karácsony előtt két nappal, este küldtem egy sms-t neki, hogy kellene a pénz, lévén ünnep, ajándékvásárlás előtt az embernek kvázi minden forintra szüksége van. Ki nem találnák, válasz nem érkezett, mi több, bár a készülékem visszajelzett, hogy másnap reggel fél kilenc tájban az üzenet célba ért, onnantól kezdve az ügyvezető telefonja ki volt kapcsolva…

Korrekt lépés, ugye?

A legszebb az egészben az, hogy nem is igazán akaródzott mentegetőznie, így január közepén jutottam hozzá az „elfelejtett” összeghez, meg az aktuális havi bérhez.

Talán ekkor követtem el azt a hibát, hogy nem mondtam azt, köszönöm, nekem ennyi elég volt, viszontlátásra! De vonzott a siker, merthogy a cél immár egyértelmű volt: a bajnoki cím megszerzése. Sokan most talán azt hihetik, persze, hogy maradtam, mert azzal én is jól járok. Elképzelhető, hogy meg fognak lepődni, de egy árva petákkal sem kaptam volna többet, ha bajnok az együttes, de ez így is van rendjén, elvégre én nem rúghatok gólokat és nem is védhetek a kapus helyett százszázalékos ziccerben.

Egyébként pedig alighanem megdöbbennének, ha leírnám, mennyi volt a játékoskeret prémiuma a bajnoki címért. Maradjunk annyiban, az egy főre jutó összegből egy nagyobb bevásárlást nem biztos, hogy tudnának finanszírozni, különösen a mai árak mellett.

Áprilisban viszont tényleg hülye voltam. Hiába a bajnoki cím mámorító közelsége, lépnem kellett volna, méghozzá szó szerint. Az még hagyján, hogy újabban tizedike helyett huszadika lett a fizetés napja – engem mondjuk nem kérdeztek meg, beleegyezem-e, de tartok tőle, a játékosokat sem… Márpedig mi lett volna, ha valaki azt mondja, én meg majd rúgok gólt a századik percben. Tartok tőle, az ügyvezető rögvest megvált volna a „renitenstől”…

Szóval a borítékban éppen annyival volt kevesebb, amennyi decemberben hiányzott a teljes összegből. P. jött az ilyenkor szokásos mézes-mázos szöveggel, hogy reméli, a barátságunkra nem lesz hatással mindez – ezúton jegyzem meg, amúgy sohasem voltunk azok, netén vagy ő vagy én nem ismerem a barátság fogalmát… –, de költséget kellett csökkenteniük, és én is az áldozata vagyok mindennek. Nem tagadom, felment bennem a pumpa, de ilyenkor kiben nem? Megdolgozol a pénzedért és ez a köszönet?

Tudni kell, hogy ekkor már írtam úgynevezett rádiós híreket, ám ezután azokat nem küldtem.

Néhány nap múlva aztán jött a telefon, hogy miért nem küldöm a rádiós híreket?

Értik? Küldjem azt, amit nem fizetnek ki! Röhej!

Nem maradt el a válasz sem, persze: „Nézd Tamás, azt hiszem, ez a megállapodásunkban nem volt benne, hiszen 2008. januárjában még szó sem volt minderről, ugyanazért a pénzért.”

Meglepő módon pozitívan reflektált, hiszen valami olyasmit mondott, hogy tényleg, ebbe bele sem gondolt, igazam van, de legyek kedves, írjak ezután is, és persze elrendezzük.

Ugye kitalálták? Ahogy én találkoztam a szupermodell Naomi Campbellel másnap, úgy rendeztük el mi is a rádiós híreket, de erről majd később.

Májustól kezdve aztán, mondhatni megfagyott a levegő körülöttem. Értsék ezt úgy, hogy hiába hívtam az ügyvezetőt, valahogy mindig jobb dolga akadt, egyszer sem vette fel a telefont, visszahívni meg ugye egy vezetőnek bizonyára derogál…

Huszadikán felvettem a fizetést, aztán azt kérdezte, ismerek-e egy bizonyos Vincze nevű újságírót, a Nemzeti Sportnál dolgozik? Mondtam neki, hogy ha valóban Vinczéről van szó, ő Vincze András, a sportnapilap hazai futballrészleg rovatvezetője. Aztán helyesbített, hogy lehet, nem Vincze, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy bejelentkezett nála ez az illető, mondván, nem keresnek-e újságírót? Ő egyébként jól ismeri honlapomat, a Foci a köbönt, és eléggé fikázta, fogalmazott az ügyvezető. Ez kissé meg is lepett, mert jó kapcsolatot ápolok az ottaniakkal, de valami olyasfélét mondtam, üzenem az illetőnek, lehet utánam csinálni. Végül is csupán két és fél esztendeje működik, csak a lelkesedésem tartja életben, mert nemhogy pénzt nem kapok ezért, még én fizetek érte. Nem „felvágásból” írom ezt, csak a tény kedvéért.

A slusszpoén az lett, hogy az ügyvezető azt mondta neki, tökéletesen meg vannak elégedve az egyesületnél dolgozó újságíró munkájával, úgyhogy köszöni az érdeklődést.

Amikor jöttem hazafelé Szigetszentmiklósról a HÉV-vel, üzenetet jelzett a telefonom, P.-től. Csak egy név állt benne: K. István. (Szándékosan nem írtam le az illető vezetéknevét.)

Köztünk legyen mondva, nem lepődtem meg a név olvastán, és akkor azt hiszem, ezzel se pró, se kontra nem minősítettem az illetőt.

Júniusban minden szép és jó volt. Értsék ezt úgy, hogy „bajnok” lettem, nagyszerű, felejthetetlen ünneplés kerekedett az éremátadóból polgármesteri köszöntővel és tűzijátékkal, és nem tagadom, nagyon jól esett, amikor a futballisták közül ketten is azt mondták nekem, köszönik az egész évadban írt tudósításokat és beharangozókat. Tudom, hogy nem „púder” volt részükről, ezért jelent mindmáig sokat, főleg úgy, hogy én aztán kellőképpen kritikus vagyok, és ezzel ők is tisztában voltak és vannak. Sietve hozzáteszem, önmagammal szemben is!

Huszadikán a szokásoknak megfelelően felvettem a honoráriumomat, ám ekkor azt mondta az ügyvezető, lesznek változások a klub életében, amiről beszélnünk kell. Azt mondta, jövő hét közepén ráér erről szót váltanunk, szóval keresni fog. Rákérdeztem, személyesen vagy telefonon beszéljünk-e, amire azt mondta, jó lesz a telefon is, hívni fog.

Ezek után meglepetés-e, ha azt írom, nem keresett telefonon, de még arra sem vette a fáradtságot, hogy egy e-mailt írjon?

T
eltek-múltak a napok, és a „visszaszámlálás” megkezdődött. Az SZTK honlapja tudniillik új köntöst kapott, egyszóval szebb, jobb, dizájnosabb lett. Július másodikán majd hanyatt vágódtam, amikor megláttam a beköszöntőt. Bizony, jól gondolják: naná, hogy K. István enyhén bárgyú fotója és mondatai köszöntek vissza a képernyőről.

Finoman fogalmazva is fel voltam háborodva. Nem K.-ra haragszom, ő ugyanis egyes klub közeli vélekedések szerint igen jól „benyalta” magát, de engem – még ha így is történt – ez nem érdekel. Azt ellenben megalázónak tartom, hogy tizennyolc havi szolgálat után annyit nem érdemeltem meg, hogy a szemembe mondják, nincs szükség rám. Nem az bánt, hogy nem velem képzelik el a jövőt – hiszen arra mindig is büszke voltam és vagyok, hogy a feladatok megtaláltak, és a nyelvemet nekem egyszer sem kellett használnom hozzá –, hanem az elv, az eljárási mód.

Naná, hogy ezután már nem küldtem több cikket. Legszívesebben felhívtam volna már másnap, hogy mégis hogy képzeli ezt a „mindig korrekten eljáró ügyvezető igazgató”, de végül nem tettem. Vártam. Vártam, hogy talán lesz benne annyi becsület, felhív, netán elnézést kér. Ugye nem kell mondanom, mindez nem történt meg… Ismét csalódnom kellett.

A slusszpoén azonban még hátra volt. Jelzőt lehetne rá keresni, de az aligha bírná el a nyomdafestéket, igaz, ezúttal szó sincs nyomdafestékről.

Július huszadikán hívtam az ügyvezetőt, mennék az előző havi béremért. Naná, hogy nem veszi fel a telefont. Hívom az egyébként mindig kedves titkárnőt, ám a hangján érezni lehet, hogy „hárít”. Azt mondja, jó néhány embernek nincs még ott a fizetése, de beszéljem meg a Tamással.

Másnap szintén nem jutok előrébb, ám este nyolc körül küldök egy sms-t a mindig elfoglalt ügyvezetőnek, hogy holnap Szigetszentmiklósra megyek a pénzért, plusz el szeretnék köszönni a csapattól.

Mit ad Isten, késő este – nem fél tízkor, nem is negyed tizenegykor, még ennél is később… – jön egy sms – a titkárnőtől… Azóta is a telefonomban van, az állt benne, hogy a Tamás jövő hétfőn tud fogadni. Annak rendje-módja szerint válaszoltam, hogy 27-én, hétfőn mindenképpen lenn leszek.

És eljött a „nagy nap”, nagyjából dél körül telefonálok P.-nek, persze nem veszi fel. Hívom a titkárnőt, már ő sem… Alig telik el néhány perc, csörög a mobilom. Az ügyvezető az, ám rögvest türelmemet kérte, volt egy másik hívása is. És mint kiderült, ez volt az én szerencsém, illetve az ő szerencsétlensége… Amikor „visszajött”, már be volt kapcsolva a magnetofon. A mai napig áldom ezért az eszemet, hiszen ezzel bárkinek, bármikor – így akár a bíróságon a közeljövőben – be tudom bizonyítani, hogy a Szigetszentmiklósi TK ügyvezető igazgatójáról nyugodtan elnevezhetnék az inkorrektség mértékegységét.

A beszélgetés meglehetősen rövidre sikeredett, hiszen azzal kezdte – bár idézhetném szó szerint, szándékosan nem teszem –, elindultam-e már Szigetszentmiklósra. Miután a válasz „még nem”, úgy folytatja, ne is menjek, mert úgy gondolja, nem fizeti ki az előző havi fizetésemet. Köpni-nyelni nem tudtam. Amikor a miértet és hogyant próbálom kihúzni belőle, annyit mond, hogy „sajnálom, így alakult”.

Emlékeztetem az úgynevezett rádiós hírekre, ami szintén nincs elszámolva a mai napig, persze a válasz sem késik, azt sem fizeti ki. Még hozzáteszi, sajnálja, de így alakult…

Ugye, milyen kedves?

Megpróbáltam mindvégig higgadt maradni, és mivel a konkrét összegre mondta az ügyvezető, hogy nem fizeti ki, mondhatni, jó pozícióból várhatom a pert – ezt már a minap nyaralásból visszatért ügyvéd ismerősömtől tudom –, merthogy a kedves ismerős azzal agitál, vigyem bíróság elé az ügyet.

Őszintén mondom, békében szerettem volna elválni az egyesülettől, ám mivel ez nem valósulhat meg egy önmagát talán mindenkinél feljebbvalónak gondoló (ügy)vezető miatt, nem tehetek mást. Ha arról van szó, döntsön a bíróság, kinek van igaza!

Egy biztos: ott a „sajnálom, így alakult”-duma olyan kevés lenne, mint az ismerős által emlegetett Gumimaciban a gerinc…

<form method='POST' action='http://www.ingyenhirlevel.hu/felvitel.php' name='Formular1' onSubmit='return chkFormular1()'>
<table align='center' cellpadding='0' cellspacing='0' border='0' width='140'>
<tr >
<td  align='center' valign='middle' width='14'>
<b><font face='arial' color=black>Hírlevél</font></b></td>
</tr>
<tr height='18'>
<td width='140' align='left' valign='middle'>
<font face='arial' color=black size=2> <b><p style='line-height: 150%; margin-top: 0; margin-bottom: 0'>Név: </p><input type='text' name='nev' size='22'></td>
</tr> <tr height='18'>
<td width='140'  align='left' valign='middle' >
<font face='arial' color=black     size=2><b>
<p style='line-height: 150%; margin-top: 0; margin-bottom: 0'>e-Mail cím:</p><input type='text' name='email' size='22'>
<br><br></TR>
<tr height='18'>
<td width='140' align='center' valign='middle' >

<input type='hidden' value='2416' name='userid'>
<center><input type='submit' value='Feliratkozás' name='hirlevel'><BR>

</center>
</tr>
</table>
</form>

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://fociakobon.blog.hu/api/trackback/id/tr19545310

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.