HTML

Foci a köbön

Foci a harmadikon

Friss topikok

Linkblog

KIEMELT U19-ES BAJNOKSÁG, 18. FORDULÓ, ELMARADT MÉRKŐZÉS: VASAS–DEBRECEN 2–0. Amikor a lelkesedés három pontot ér

2008.04.23. 20:25 Hormat

A 18. fordulóból elmaradt és szerda délben pótolt összecsapáson némi meglepetésre az általunk is esélytelenebbnek tartott Vasas lelkesedésből jelesre vizsgázva teljesen megérdemelten győzte le a tabella szerint jobb erőkből álló Debrecent.
 
Ütközetben eltűnt.
Mármint a Debrecen busza.
Szegény sofőr aligha járt a Pasaréti út környékén, vagy a szokatlanul nagy forgalom zavarhatta meg a derék vezetőt, mindenesetre akár a postára is mehettünk volna, mert az legalábbis borítékolható volt, hogy a kisebb malőr miatt később kezdődik a program.
Huszonöt minutummal, azaz tizenkét óra huszonötkor indult volna útjára a labda, ám szerencsére csak tizenhét percet kellett várni a kezdésig.
 
Jogossá vált ezután a kérdés: kezdhet-e jobban egy csapat?
Még egy perc sem telt el, amikor Tulipán Ákosnak, a Vasas cerberusának bizonyítania kellett tudását egy vendégakció után, midőn a kapura tartó bombát kellett vetődve hatástalanítania.
Mondhatni, a Loki megadhatta volna a csata alaphangját, ám ehelyett Sándor Csaba a fejkét foghatta, mint ahogy később is, de erről egy kicsit később. 
 
Persze az angyalföldiek – akik ezúttal Pasaréten voltak otthon – nem hagyták annyiban a dolgot, szerencsére: az első tíz perc végén Beliczky Gergő tett úgy, mint anyuka a hároméves forma gyerekekkel: mindenkit hintába ültetett elfutása után, ám lövése nem talált célt.
 
Az első negyedórában bizony több lehetősége adódott a piros-kékeknek, pedig hangsúlyozandó, hogy a tizenkettedik helyezett fogadta az ötödiket.
A 20. percre talán a vendégek is ráeszméltek minderre, hiszen ekkor egy szabadrúgást követően Tulipánnak kellett hárítania a jobb felső saroknál, mi több, a szögletre ütöött labda és a sarokrúgás után egy fejest védett a Vasas egyese.
 
Az ideális feltételekhez aligha volt szükség az egyre eleredő esőre, ám az égieket aligha érdekelte, hogy a Vasas és a Debrecen fontos meccset vív egymással.
Kiegyenlített csata folyt a félidő végéig, ám az eredmény nem változott a szünetig.
Sándor Csaba persze nem véletlenül pörölt nem egy esetben a Loki védelmét alkotó egyénekkel, hiszen valóban sebezhetőnek tűnt a hajdúságiak hátsó alakzata.
 
Mindez a hatvanharmadik minutumban be is bizonyosodott, ugyanis Molnár Balázs riasztóan közelről vette be fejjel Póser Dávid kapujának jobb oldalát (1–0).
Innentől kezdve másik meccs kezdődött a DVSC számára.
 
Ennek jegyében a szünetet követően nem sokkal Oláh Tamást is bevetette Sándor Csaba, ám hiába volt helyzete a piros-fehéreknek is, azt nem Oláh segítette elő, aki inkább visszahúzta egylete támadójátékát, mintsem segítette. Aligha véletlen, hogy a DVSC korábbi kitűnősége, a gárda mestere többször sarkallta nagyobb erőbedobásra és egyáltalán az egyértelmű edzői utasítás végrehajtására, amelynek sorozatban nem tett eleget (!!!!) a magát nyilvánvalóan labdarúgónak valló fiatalember. (Magunk közt szólva kisebbfajta csoda, hogy alig több mint félórán keresztül a gyepen maradhatott a hajdúsági legény…)
 
Tulipán Ákos alig negyedórával a vége előtt újfent bebizonyította, hogy a Ferencváros elleni gyengébb teljesítmény egyértelműen kisiklás volt, mert ezen a napon amit kellett és lehetett, védte a Vasas cerberusa.
 
Nem sokkal ezután a Tari helyén pályára lépő Szűcs átkozhatta a szerencsét, mivel lövése után nem kezdhetett közepet a látogató.
Ám ami késik, az nem múlik: a véghajrához érve egy tetszetős ellenakcióból Szűcs Péter szerezte meg a mindent eldöntő második Vasas-találatot: a jobb oldalról induló támadásból balra került át a labda, és a tizenhatoson belül a házigazda hetesének nem volt nehéz dolga a kétségbeesetten vetődő Póser mellett közelről a jobb alsó sarokba terelni a lasztit (2–0).
 
A mindvégig lelkesen futballozó Vasas teljesen megérdemelten múlta felül a Debrecent, amely ezen a napon nem tudta bebizonyítani, miért áll előkelő helyen a tabellán, hiszen játékosai hozzáállása még a nősök-nőtlenek grundcsata során is kevés lenne. Ez márpedig aligha annak a trénernek a hibája, aki játékosként sohasem adta fel a harcot…
 
VASAS–DEBRECEN 2–0 (0–0)
Pasarét, 100 néző. Vezette: Selmeczi Krisztián (Mocsári Tamás, Selmeczi József)
VASAS SC: 1 TULIPÁN Ákos – 17 Takács Máté, 2 MOLNÁR Balázs, 15 EKE Gábor, 13 SÁTH Zoltán – 10 BALOGH Péter, 18 KELEMEN Lajos, 11 KATONA Máté, 21 TARI János – 9 BELICZKY Gergő, 8 SCHMIDT Tamás. Edző: Komjáti András.
Csere: Schmidt helyett 6 DÉKÁNY Dániel az 54., Katona helyett 4 FEKECS Dávid a 90. percben.
DEBRECENI VSC: 90 PÓSER Dávid – 9 BÉNYEI Balázs, 13 POLGÁR Gábor, 15 DEBRECENI Zsolt, 2 PRÓKAI Péter – 18 SIGÉR Dávid, 4 BURICS András, 6 KINYIK Ádám, 7 BÓDI Ádám – 10 PALLAI Zsolt, 3 GÖMZE Antal. Edző: Sándor Csaba.
Csere: Gömze helyett 5 OLÁH Tamás az 52., Pallai helyett 17 KONTRA Ottó a 61., Burics helyett 11 KERTI Levente a 67., Oláh helyett 8 ZSÍROS Péter a 81. percben.
Gólszerző: MOLNÁR BALÁZS (1–0) a 63., SZŰCS PÉTER (2–0) a 83. percben
Jó: Tulipán Ákos, Molnár Balázs, Balogh Péter, Sáth Zoltán, Tari János, ill. Kinyik Ádám
 
(Hamarosan felkerülnek oldalunkra a találkozóval kapcsolatos minivideók, beszámolunk az U17-esek meccséről, illetve hosszabb interjút olvashatnak majd a Debrecen trénerével, SÁNDOR CSABÁVAL!) 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://fociakobon.blog.hu/api/trackback/id/tr91439257

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása