Foci a köbön

 

 

Hiába volt kegyetlen az időjárás az érintettekkel, csak összejöttünk közel kétszázan.

A csinos leányzók és asszonyok mellett itt volt Garami József szakmai-, és Domonyai László klubigazgató, de kilátogatott a nem mindennapinak ígérkező derbire ifjabb Nyilasi Tibor is, aki öccse, Bálint teljesítményét figyelhette árgus szemekkel.

A csata úgy kezdődött, ahogy arra számítani lehetett: harcoltak a fiúk megalkuvást nem tűrően. Furcsa volt Balogh Gábor Ferencvárosát látni a három sárga lapja miatt ezúttal pihenő  Tóth Bence és a súlyos sérülés miatt a találkozót csupán civilként figyelő Kutasi Zsolt nélkül. (Utóbbi a Foci a köbön kérdésére elmondta, véleménye szerint két hét múlva újra játszhat.)

Az első negyedóra végén egy zöld-fehér próbálkozást nem kísért szerencse, ám a huszadik minutumban már nem volt kegyelem: Gold Péter egy, a védőkről kivágódó labdát küldött mértani pontossággal a jobb összekötő helyéről a jobb alsó sarokba (0–1).

Meglepetés volt ez a javából, hiszen az MTK volt a(z örök)rangadó esélyese, ám Tamási Zsolt legénységének minden tudására szükség volt, ha egyenlíteni, netán fordítani akart. Márpedig az MTK akart, ám ekkor még több hiba gátolta meg a kék-fehéreket a pontos akciók kivitelezésében.

A házigazda a széleken szeretett volna a ferencvárosi védelem mögé jutni, ám a zöld-fehérek hátsó sora ekkor jól állt a lábán, mi több, az első félidő lefújása előtt néhány perccel Nyilasi Bálint harcossága gólt ért. Az már más kérdés, hogy a félpályánál állva nem lehetett megítélni, vajon kinn volt-e a labda az alapvonalon, vagy sem, ám higgyünk a partjelzőnek, aki az FTC tizenhármasának pöckölése után gólt jelzett (0–2).

Aki azt hinné, ezzel vége is lett az első felvonásnak, az alaposan téved: Csiki Norbert gólja a reményt hozta újra vissza a vendéglátónak (1–2).    

A szünetben egyik mester sem látott okot a személyi változtatásnak, ám az MTK elteltével egyértelműen mindent megtett az egyenlítésért. A balhátvédként futballozó Ódé Norbert inkább volt szélső, mint bekk, és Balogh Gábor nem véletlenül volt dühös övéire, hiszen Vattai Balázsék kapu közeli szabadrúgások elvégzéséhez „segítették” az MTK-t, ám eredményt a megannyi kék-fehér próbálkozás nem hozott. Aligha véletlen, hogy a Kutasi Zsolt helyén szóhoz jutó, ám ezúttal halványan teljesítő Kovács Istvánt „lekapta” edzője.

Ahogy telt-múlt az idő, úgy volt egyre inkább érezhető, hogy a vendégek kezdenek veszíteni frissességükből, hiszen több hiba csúszott játékukba.

Negyedórával a vége előtt a sérülése után visszatérő, korosztályos válogatott Hajdu Zsolt remekbe szabott találatával igazolta, hogy nem felejtett el futballozni (2–2).

És a Hajdu-shownak még korántsem volt vége: négy minutummal később közelről lőtt a bal felső sarokba (3–2).

Nem véletlenül ünnepelt Tamási Zsolt és a szakmai stáb a futballistákkal, hiszen az eredmény megfordítása önmagában kalaplengetést érdemel, hát még így, hogy az ősi rivális ellen sikerült fordítania Kálnoki Kis Dávidéknak.

Gól már nem esett, de egy ártalmatlan szituációban történő egyértelmű MTK-kezezés nem észlelése után Szakács Ferenc cifrát mondott a játékvezetőnek, Kömpf Gyula pedig elküldte a kispadtól a trénert.

Aki azonban ott volt ezen a fordulatos, izgalmas „bajnoki döntőn”, az tudja, ez a találkozó nem erről marad igazán emlékezetes.