Most már jól látszik, megtorpant a Honvéd.A kiemelt I. osztályú U19-es bajnokságban az elmúlt hét szerdán elmaradt találkozón a Ferencváros 3–0-ra nyert a XIX. kerületiek „otthonában”, az Építők-pályán.
Aztán eljött a hétvége, és a piros-fekete dresszben pompázó fiúkra újabb fővárosi csata várt.
A – nem túlzás, harmatgyenge – Vasas vendégeként azonban csupán 3–3-ra voltak képesek Keszthelyi Róberték úgy, hogy az angyalföldiek már 2–0-ra is vezettek alig több mint egy óra játék után.
A Honvéd szombat délben a Nyírsulit fogadja, és bizony a hetedik helyezett ellen sem lesz könnyű dolga Borgulya István legénységének.
– Budapest Honvéd–Ferencváros 0–3. Előzetesen hitte volna, hogy ez lesz a vége?
– Ilyenre soha nem gondolok, én mindig csak a győzelemben gondolkodom – felelte Borgulya István. – A döntetlenre sem gondolok soha, nemhogy a vereségre. Ha a mérkőzést nézem, nincs ekkora különbség a két csapat között, mert a Ferencváros egy jogtalan pontrúgásból szerzett előnyt. A végén mindent kockára tettem, felküldtem a két belső védőmet is. Az benne volt, hogy kontrából kapunk két gólt. Lényegében partiban, sőt, mezőnyfölényben játszottunk végig. Az eredmény nem biztos, hogy tükrözi a játék képét.
– Ez az első, amúgy Tóth Bence nevéhez fűződő találat döntötte el tehát a három pont sorsát?
– Az, hogy mikor döntötte el az első gól a mérkőzést, azt csak a végén látom, hiszen ha a nyolcvannyolcadik percben kapsz egy gólt, azután még bármi lehet. Nem az említett pontrúgás döntötte el a mérkőzést, de eléggé befolyásolta. Nagyon sok olyan faultot kaptunk az első félidőben, amit jogtalannak tartottam. Ilyen volt a szabadrúgás-szituáció is. Úgy látszik, Magyarországon még mindig a minimális ütközéseket büntetik, ha hozzáér egymáshoz két játékos, még mindig lefújják. Sajnos itt tartunk… Mi megyünk tovább, csináljuk, nincs vége, semmi gond nem történt.
– Vonható-e bármiféle párhuzam a tavaly majdnem kiesett és az idei, jelenleg csupán majdnem bajnok kispesti együttes között?
– Tavaly, amikor átvettem azt az U19-et, akkor három ponttal voltunk utolsók. Szerencsére bennmaradtunk, de az teljesen más garnitúra volt. Abból a tavalyi csapatból azt hiszem, csak egy játékos játszik vissza, de ő is ritkán. Az én csapatom kilencvenes korosztály, tehát jövőre is az ifi A-ban fog játszani, tehát elkezdtük az új együttest építeni. A középmezőny volt a cél, a srácoknak, a mentalitásuknak, hozzáállásuknak és persze tudásuknak köszönhető, hogy a bajnoki címért játszhatunk.
– Ebből a mostani keretből van olyan, aki megállná a helyét az élvonalban?
– Van olyan, aki megállhatná a helyét, inkább így fogalmaznék. Lenne olyan játékos, aki szerintem fölkerülhetne, ott edzhetne. Az még kicsit korai lenne, hogy ott játsszon, de véleményem szerint van néhány olyan futballista, akikkel szoktatni lehetne a felnőtt légkört.
– Élvezi az edzősködést?
– Megmondom őszintén, hogy tetszik. Néha még a hév bennem van. Mint a játékos, mennék, mennék a pályára.
– Mit gondol, a felfokozott vehemenciájával, a játékvezetőkkel való verbális ütközetekkel használ vagy árt a tanítványainak?
– Én úgy érzem, hogy aki a futballt választja, az tudja jól, hogy nem egy olyan közegbe kerül, ahol mindig hatvanas pulzussal dolgozik az ember. Játékosként sem voltam hatvanas pulzusú egyén, akkor és ott is vehemens voltam. Ilyen típusú edző vagyok és talán leszek is. Nem tudok csöndben a pálya szélén állni, de szerintem ez a játékosaimat segíti, mert teljesen másként szólok a játékosaimhoz, mint a játékvezetőhöz. Aki ezt a szakmát választotta, el kéne fogadnia, hogy hirtelen egy edző hogy szól oda, mint szól oda. Pár másodperc múlva már megnyugszik az ember, kicsit visszább tud venni. Tudomásul kéne venniük a bíróknak, hogy nem minden ítéletükkel ért egyet az ember, főleg az, aki játszott és ismeri is ezeket a szituációkat. Sajnos ilyen vagyok. Nemigen szoktam velük foglalkozni. Ha igen, néhány másodperc múlva megnyugszom és semmi problémám velük. A mai napig jóban vagyok az összes élvonalbeli bíróval, aki nekem mérkőzést vezetett. Annak ellenére, hogy nem voltam úgymond jó gyerek.
– El tudja képzelni magát felnőtt brigád trénereként?
– Ki szeretném magam próbálni később magasabb osztályban is, de úgy érzem, tanulnom kell. Szép lassan szeretném magam idővel kipróbálni, hiszen ez olyan szakma, ahol tanulni és el kell lesni bizonyos dolgokat. Végeredményben a célom az, hogy élvonalbeli edző szeretnék lenni.
– Tavaly a Pest megyei másodosztályú bajnokságban szerepelt. Ha jól tudom, az idei esztendőben is ott lép pályára.
– Igen, idén is Újhartyánban játszom. Jól megyünk, ott is a bajnoki címért küzdünk. Élvezem a focit, egy nagyon jó közösségben vagyok. Nagyon szimpatikus az egész község meg a helyi emberek. Nagyon jó helyre kerültem, szerintem ott fogok játszani mindig.
– Nem megbántva az újhartyániakat, de nem gondolja, hogy magasabb osztályban is megállná a helyét kora és tudása alapján?
– Köszönöm, ha így látja. Játszhatnék. Hívnak az NB III-ba, sőt, még az NB II-be is volt invitálásom tavaly. De már szeretném az edzői karrieremet építeni, és ebbe már nem fér bele, hogy mindennap el tudjak menni edzésre. Ez már teljes embert igényel a másodosztályban, de még a harmadikban is, és a mérkőzéseket sem tudnám összeegyeztetni. Nekem Újhartyánban nagyon jó Futballozok, és vasárnap vannak a meccsek, míg az ifié ugye szombaton. Sajnos hiányzik, főleg, amikor tévében vagy a pályán látom a futballt, de be kell látni, hogy én is kiöregedtem.
