HTML

Foci a köbön

Foci a harmadikon

Friss topikok

Linkblog

ÉLETVESZÉLY UTÁN. A Tura labdarúgója, HAVASI ZSOLT lépének eltávolítása után is állítja: visszatér a pályára

2008.04.07. 21:53 Hormat

Szólhatna ez a cikk a futballról és a nőkről. Nevelőegyesületéről, a KISE-ről, a korábbi társak ugratásáról, vagy az újra a bajnoki címért küzdő Turáról.

Labda és formás lábak, no meg kivillanó keblek helyett azonban műtétről, rettenetes órákról és percekről lesz szó az alábbiakban.
Rettenetes órák.
Ezt élhette át a Havasi család, de a történet főszereplője, Zsolt mindezt nem így fogta fel.
Úgyszólván sodródott az eseményekkel.
Mondhatni, tizenkilenc esztendősen végképp felnőtt.
Ha vérvételre kellett menni, már húzta is fel a pulóverét, hogy a csinos nővér levegye a kívánt mennyiséget. Ha MR-vizsgálat volt a verdikt, hát alávetette magát annak.
Életveszély.
Mindennapos kifejezés, ha az ember akciófilmeket bámul. Talán még el is mosolyodik a tévénéző a bárgyúvá sikeredő jeleneteken, a C-kategóriájú operatőr somolygásra késztető beállításain.
Március elején azonban nem volt ok a mosolyra.
Havasi Zsolt fejében talán egy pillanatra megfogalmazódott, mi lesz, ha nem éli túl az egyszerre váratlan és hihetetlen eseménysorozatot. Ám gyorsan elhessegette magától az efféle szörnyű gondolatokat.
„Itt senki nem gondol a halálra,
hisz nem tudja, ha eljön, hol állna,
vele szembe, vagy háttal,
szemközt vacogva, remegő lábbal
nagy öleléssel vagy egy pillantással,
akár egy földöntúli összhatással
ám itt senki nem gondol a halálra,
hisz ha eljön, nem tudja, hol állna.”
Az alábbi gondolatokat Havasi Zsolt vetette papírra, akinek soraival aligha érdemes vitatkozni.
A Havasi család immáron fellélegezhet.
Zsolt túlélte az operációt, amely során eltávolították a lépét, és egyre inkább újult erőre kap, ahogy telnek a hetek, múlnak a hónapok.
 
– Látom, szerencsére a futballtól senki és semmi nem vehette el a kedvét, hiszen vasárnap délután van, a Tura MTK elleni hazai rangadója előtt a pálya mellett beszélgetünk. Mi történt, hiszen riasztó és aggasztó hírek keringtek önnel kapcsolatban?
– Alapvetően a történet elég érdekes, ugyanis semmi jel nem utalt erre az egészre – felelte Havasi Zsolt. – Egy teljesen átlagos keddi napon bementem az iskolába és egyszer csak elájultam. Beültem az órára, de mondták a többiek, menjek csak haza, és haza is kísértek. Kedd délután aztán kijött a sürgősségi ügyelet, de fogalmuk sem volt, mi történhetett. Tényleg nem tudták, mi van. Azt mondták, ha nem múlik el a fájdalom, akkor menjek el a házi orvoshoz. A következő volt a panaszom: nem tudtam lélegezni. A nagyobb levegővétel nem ment, fájdalmat okozott. Feküdni sem tudtam, feszült a hasizmom és mint kiderült, a lépem. A felülés és bizonyos mozdulatok nem mentek. Másnap aztán mentem a háziorvoshoz, aki elküldött vérvételre, de mint végül kiderült, nem is lett volna szükséges. Elküldött ultrahangra, amelyet az Egészségházban, az urológián elvégeztek. Jó félórán keresztül vizsgált, majd beszélgettünk az orvossal, aki szerint kilyukadt a hasam, ez volt az első diagnózis. Egyből átküldött a Bajcsyra, a sebészetre. Sürgősségi beutalóval mentem, mert mondta, mindenképpen gyorsan kell megcsinálni a vizsgálatot. Az első sebész – mert többen is megnéztek később – mondta, komolyabb bajok vannak, hiszen ő már ekkor a lépemre gyanakodott. Végeztek általános vizsgálatokat, aztán bejött egy nagyobb stáb. Öt orvos érkezett, megvizsgáltak, aztán azt mondták, lehet, hogy ebből műtét lesz. Elküldtek délután MR-re, mivel az megállapítja, mennyire súlyos az ügy és hogy milyen beavatkozásra lesz szükség. Megjött az eredmény, aztán szóltak, ebből bizony operáció lesz. Kedden elájultam, de szerda este kilenckor már a műtőben voltam.
Ütközött egy bajnokin vagy edzésen, netán megütötte valaki?
– Éppen ez az. Semmi ilyenre nem emlékszem.
Hogy fogadta ezt az egészet? 
– Az a furcsa, hogy én voltam az egyedüli, aki nem foglalkozott ezzel annyira. Ha nem is bohókásan, de könnyedén fogtam fel eddig is az ilyen szituációkat. Nem hinném, hogy drasztikusan kéne kezelni az efféléket. Úgymond befogadó személy voltam, akinek elmondták, ez van, én pedig csak tettem a dolgomat.
Életveszélyben volt?
– A következő vélekedés alakult ki ezzel kapcsolatban: szerencsém volt, hogy most jöttem. Ugyanis „csak” tizenöt százalék volt az esélye szerdán, hogy belehaljak, mert a lép tokja kirepedt. Nem tudták, hol szivárog, mert nemcsak a lép körül volt folyadék, hanem alul, a hasüregben is. Ha csütörtökön műtöttek volna, ötven százalék lett volna az esélye, hogy belehaljak, mert a szivárgás nagyon gyorsan történik.
Tényleg szerencséje volt: itt van, és a többiekkel együtt várja az MTK elleni derbit.
– Aznap este fel is ébredtem, hála istennek, semmi gond nem volt Az orvos azt mondta, amikor bejött hozzám, hogy nagyon jól sikerült a műtét.
Az operáció előtt tudta, hogy mennyi esélye van?
– Megmondták. Így állítottak be, hogy belehalhatok. A szivárgás túl gyors lefolyású, és ha nem tudják megállítani… Úgy mentem MR-vizsgálatra, hogy én ezt már tudtam.
Gondolt már arra, hogy valaki a vállára tette kezét, hogy a sors kegyeltje?
– Az egyik ismerősöm azt mondta, ez az egész történet jelent valamit. Biztos vagyok benne én is, hogy nem ok nélkül történt. Nem mondom, hogy mindennek van jelentősége, de egy ilyen nagy súlyúnak biztosan. Át kell gondolnom a dolgokat, hogy mit kell jobban vagy máshogy tennem. Az volt a szerencsém, hogy minden gyorsan történt, és nem az volt, hogy vártam egy kicsit, mondván, nincs kedvem orvoshoz menni.
A pályafutását folytathatja, vagy búcsút inthet a futballnak?
– A gyógyszereket három hónapig kell szednem. Addigra áll vissza a szervezetem arra a szintre, amilyen volt. A mindennapi tevékenységben nem korlátoz, úgyhogy tudok menni, csak úgy járkálni vagy éppen aludni. Ezután próbálkozhatok meg a könnyedebb mozgásformákkal, mint a kocogás vagy a kerékpározás. Az orvos szerint egy év kell, hogy az izomszövet úgy összeálljon, mint egy átlagembernél, akit nem műtöttek. Egy évig tehát semmi versenysport. Lemehetek a térre dekázni meg kapura lövöldözni, de semmi versenysport.
Megfordult a fejében, hogy abba kell hagynia a labdarúgást?
– Olyan ember nincs, aki ne gondolna erre. Bennem is megfordult. Sokkal jobban szeretem én annál a labdarúgást, hogy egy ilyen ügy miatt feladjam. Marcsi (Horák Mária, a Tura elnöke – a szerző) is azzal fogadott, van olyan sportoló, aki lép nélkül játszik. Sokat fejlődtem az elmúlt időszakban, és csak azt sajnálom, hogy nem tehetem ugyanezt továbbra is. De ha lehet, ezúton is köszönök mindent az egyesületnek. Azokat a telefonokat, és azt a fogadtatást, amiben részesültem.

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://fociakobon.blog.hu/api/trackback/id/tr95415987

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

virague 2008.04.08. 19:52:56

ez olyan hihetetlen de igaz!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! jobbulást Zsolti-vagyis ink.mielőbbi felépülést!!!!!!!

HZs 2008.04.08. 23:38:51

Köszönöm szépen, igyekszem.

Algida 2008.04.11. 12:48:59

Jó ilyen történetet olvasni, s végre nem arról szól hogy egy kisvárosban a helyi ügyeletről 2 óra alatt sem hajlandó kiérni az ügyeletes orvos, a beteg pedig belehal (mint Vas megyében történt), szóval tényleg nagyszerű, ami ebben az esetben történt.
És ha akkor őrködött az őranygyal, a visszatérésnél és az ahhoz vezető úton is biztosan fog. Én is nagyon sok sikert kívánok hozzá!

higasi 2008.04.12. 13:02:08

"Kis" rosszat nagy jóért!