HTML

Foci a köbön

Foci a harmadikon

Friss topikok

Linkblog

NB III, MÁTRA-CSOPORT, TURA–MTK SZUPERRANGADÓ UTÁN. BERLA ATTILA: „Ha a mi játékosaink feladják, nincs értelme, hogy itt legyek!”

2008.04.02. 14:22 Hormat

Elkeseredetten, mégis reálisan értékelte a Tura–MTK összecsapást a vesztes fél edzője, Berla Attila. Mondhatnánk, ez volt a papírforma, ám aki látta a mérkőzést, az tudja, ennél sokkal, de sokkal jobban is teljesíthetett volna a Pest megyei egylet.
 
– Miként értékelné a látottakat?
– Az első félidőben aránylag egyenrangú partnerek voltunk, a második játékrészben azonban erőben, agresszivitásban és gyorsaságban mindenképpen jobb volt az MTK – felelte Berla Attila, a Tura edzője. – A mi csapatunk sajnos nem bírja el két kezdő belső védő hiányát, ráadásul két standard játékosunk nagyon gyenge teljesítményt nyújtott. Ezt egy jó MTK ellen sajnos nem bírtuk el.
– Elképzelhető, ha nem akkor rúgja a gólokat a rivális, amikor, talán minden másként alakul?
– Az első félidő nulla-nulla volt, a folytatásban pedig úgy érzem, elég gyorsan kaptuk az első gólt. Ez döntő volt, de egy góllal mindenképpen jobb volt a rivális, sőt, a folytatásban akár többel is. Megérdemelten nyerte meg a mérkőzést az MTK.
– Csalódott vagy erre számított?
– Háromgólos különbségre azért nem számítottam. Úgy érzem, ha a hiányzó játékosok itt vannak, nem is lett volna háromgólos különbség a látottak alapján. Várható volt, hogy jól felkészült ellenféllel kell játszanunk. Egy-két játékosom teljesítményén és hozzáállásán viszont meglepődtem.
– Nevesíthetünk? Kívülről az látszott, hogy nulla-kettőnél több embere is feladta. A középpályán szereplők közül néhányan vagy erőnléti gondokkal küzdenek, vagy nem adtak ki magukból mindent. Egyik rosszabb, mint a másik, ráadásul a csereként beálló Csépányi Gábor inkább hátráltatta, semmint segítette a támadásokat.
– Nézze, ingerültebb, indulatosabb az ember közvetlenül a mérkőzés után, de maradjunk annyiban, hogy az ékekkel nem voltam megelégedve.
– Egy álom most véget ért?
– Nem adjuk fel, ez egyértelmű. Ha feladnánk, nem lennénk sportemberek. Megyünk tovább az elkezdett úton, mindent megpróbálunk, a hátralévő mérkőzéseket meg kell nyernünk. Várjuk, mikor hullajt pontot az MTK. Nincs ez a bajnokság még lejátszva, mert nem szállunk ki a harcból. A fejeket rendbe kell tenni a meccs után, és nézni kell előre. A héten megint nehéz mérkőzés vár ránk, de nem adtuk fel a harcot, ebben egészen biztos vagyok. Ha a mi játékosaink feladják, nincs értelme, hogy itt legyek! Küzdünk tovább!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://fociakobon.blog.hu/api/trackback/id/tr24407995

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása