HTML

Foci a köbön

Foci a harmadikon

Friss topikok

Linkblog

NB III, MÁTRA-CSOPORT, TURA–MTK SZUPERRANGADÓ UTÁN. A 47. perctől nem lehetett esélye a házigazdának

2008.04.02. 14:12 Hormat

Amikor Garami József, az MTK szakmai igazgatója Domonyai László klubigazgató társaságában benyitott a szolidan ünneplő fővárosi ifjak öltözőjébe, akkor már sejteni lehetett, hatalmas ünneplés kezdődik. Az összképet tekintve ugyanis nem lehetett kérdés, hogy a kék-fehérek teljesen megérdemelten nyerték meg Turán az év meccsét.
 
„Mehettek az NB II-be, legalább kíváncsian lesznek rátok vagy húszan!”
Lencse László és a többi tehetség maga elé nézve bandukolt a játékos kijáróhoz, amikor legszívesebben talán kiszólt volna az őt és csapatát bíráló turai drukkernek, de okosan nem tették.
Okosan.
Ez volt a kulcsszó a vasárnapi bajnokin, hiszen az első játékrész nagy taktikai csatát hozott. Jól tömörült mindkét védelem, bár egy-egy akciónál látszott, bizony mindkét alakzat megbontható.
Hazai oldalon rossz óment jelentett, hogy a fiatal és gyors középső védőjére, Kiss Attilára nem számíthatott Berla Attila, a TVSK szakvezetője. Lilik Pál, a korábban a Ferencvárosban futballozó hátvéd sem volt százszázalékos állapotban a kezdés előtt, ám vállalta a játékot.
A szünetben azonban le kellett hozni, és mert Csépányi Gábort küldte csatába a tréner, ez bizony a csapat átszervezésével járt.
Mint tudjuk, a sportban és az életben sem léteznek „ha”-val kezdődő mondatok, ám meglehet, ha Lilik Pál tudja folytatni a játékot, két perccel a második félidő megkezdése után nem középkezdéssel hozzá játékba a labdát a hazai egylet.
Bosszantó hiba előzte meg Kákonyi Dániel találatát, ám mindez természetesen semmit sem von le a fővárosiak nyolcasának érdemeiből, hiszen remekbe szabott gólt rúgott a rutinos Nagy Gábornak.
A találatot követően azonban fel kellett volna gyorsítania a tempót a Turának, miként meg is próbálták ezt Kuti Lászlóék, ám éles kritika, hogy a második felvonásban klasszikus turai gólhelyzetet nem lehetett feljegyezni. A támadók csupán őrlődtek a védők szorításában, és az amúgy jó felépítésű, igazi lesipuskás csatár, Csépányi Gábor sem tudott hozzátenni csapata teljesítményéhez.
A védekező feladattal megbízott labdarúgók sok esetben elöl ragadtak, márpedig nem lehetett kérdés, hogy egy Lencse László–Nagy Csaba (utóbbi helyére írhattunk volna bárki mást is) futóversenyt melyikük nyer meg.
Az MTK pedig taktikusan, erejét jól beosztva futballozott, és így saját fegyverével verte meg legnagyobb ellenlábasát. Gál András és Lencse László is jókor volt jó helyen, igaz, utóbbinak nem volt nehéz dolga.
A kék-fehéreket dicséri, hogy – bár megtehették volna, – senkit nem játszattak vissza az NB III-as alakulatban. Teodoru Vaszilisz csapata jól összerakott, tudatos futballt produkáló, bő kerettel rendelkező társulat, márpedig ez nagy előny a Turával szemben, hiszen Berla Attila jó esetben is tizenöt-tizenhat fős maggal kénytelen lejátszani a bajnokságot, márpedig a helyettesek nem minden esetben tudnak ugyanolyan produkciót nyújtani, mint a stabil kezdők.
A hétvégén a Tura Újpestre látogat – terveink szerint az összecsapásról honlapunk fényképes beszámolóval jelentkezik –, míg az MTK az Ózdot fogadja.
Aligha kérdés, melyiknek lesz nehezebb dolga…

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://fociakobon.blog.hu/api/trackback/id/tr32407979

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.