HTML

Foci a köbön

Foci a harmadikon

Friss topikok

Linkblog

FUTSAL NB II, 20. FORDULÓ: FÁKLYA–FUTSALSA ET 4–2. Izgalmas csata, kiélezett küzdelem, fordulatos mérkőzés

2008.03.31. 21:57 Hormat

Mindkét oldalon többen hiányoztak a keretekből, a hazaiak mégis esélyesebbnek számítottak az előző heti, Kiskunfélegyházán aratott győzelmük, valamint a hazai légkör miatt. A vendégek ráadásul kisebb késéssel érkeztek meg a mérkőzésre.
 
Lendületesen kezdődött a mérkőzés, bár azért az érződött, hogy még csak ismerkedik egymással a két csapat: a kapuk nemigen forogtak veszélyben, többnyire mezőnyjáték folyt a pályán. Aztán a 3. percben megszerezte a vezetést a vendég Futsalsa: a jobb oldalon Horváth Attila került helyzetbe, csatártársa középen várta a beadást, ám a vendég támadó a beadásra számító és arra kimozduló Fekete Szabolcs mellett a rövid sarokba helyezett (0–1). A Futsalsa vezetése után is taktikusan játszott, az ő akaratuk érvényesült, a Fáklyásoknak nem nagyon sikerült veszélyeztetniük Fejes János kapuját. Ennek eredményeként a 7. percben Tollas Gábor egyéni megmozdulása után már 0–2 volt az állás: a vendégjátékos egyedül lépett ki a jobb oldalon, majd kiszorított helyzetből Fekete mellett a kapu közepébe emelt.
 
A gólt követően sokkal agresszívabban kezdett futsalozni a Fáklya, feljebb tolták védekezésüket, melynek eredményeként a 13. perc elején megszerezték a szépítést jelentő találatot: a jobb oldalon Váradi Vilmos verte meg védőjét és pontosan lőtt a kapu jobb oldalába (1–2). A vendégek gyors kontrákkal próbálták egyensúlyozni a hazai letámadást, sok helyzet maradt ki a mérkőzés ezen szakaszában, a kapusok a helyükön voltak. A 16. perc elején egy rosszul sikerült vendég kontra után egyenlített a Fáklya SE: Kéki Norbert hozta fel a labdát a jobb oldalon, majd tüzelt, lapos lövése pedig Fejes Jánost is érintve került a kapu bal oldalába (2–2). A félidőből hátralévő időben is nagy küzdelem folyt a pályán, de egyik csapat sem tudott előnnyel szünetre vonulni.
 
A második felvonásban maradt az első félidő lendülete, azonban a vendégek ekkortájt már futómennyiségben és erőszakosságban nem tudtak egyenrangú ellenfelei lenni a hazaiaknak, akik csak azért nem vezettek, mert Fejes János bravúros védések sorozatát mutatta be. A 29. perc végén a hazaiak megszerezték a lélektanilag nagyon fontos vezető gólt: egy, a vendégek által a saját térfelükön eladott labda után ismét Váradi Vilmos volt eredményes, aki a bal oldalról pontosan helyezett Fejes mellett a kapu bal oldalába (3–2).
 
A gólt követően a Futsalsa jobban kitámadott az egyenlítés érdekében, ám a befejezéseknél rendre becsúszott valami hiba. A hazaiak ekkor már kontrákra rendeződtek be és a 34. percben Fekete Szabolcs indítása után Váradi Vilmos harmadik góljával, amelyet kíméletlenül bombázott a kapu jobb felső sarkába, el is döntötték a mérkőzést (4–2). Ekkor még volt hátra ugyan hat perc: a Futsalsa vészkapussal is próbálkozott, de nem volt már átütőerő a támadásaikban, a hazaiak pedig továbbra is kontráztak, ám esetükben is kimaradtak a helyzetek, így maradt a kétgólos hazai siker.   
 
Az alapvetően jó iramú találkozón egyenrangú erők küzdelme folyt a pályán, ahol a több helyzetét gólra váltó Fáklya SE összességében megérdemelten tartotta otthon a 3 bajnoki pontot a végére súlytalanná váló Futsalsa-val szemben. Egy-két érdekes bírói ítélet borzolta a kedélyeket a mérkőzésen, amelyen három sárga lap került kiosztásra, egy hazai, kettő pedig vendégoldalon.
 
(Köszönet a tudósításért MÉSZÁROS GÁBOR ZOLTÁNNAK, a Futsalsa ET kapusának!)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://fociakobon.blog.hu/api/trackback/id/tr63405769

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása